A LOT, lengyel nemzeti légitársaság, amely napi közvetlen járatokat kínál Varsó Chopin Repülőtér és a Chicago O’Hare Repülőtér között tegnap bejelentette, hogy 2013. januártól várhatóan ezen az útvonalon fogja forgalomba állítani az új Boeing 787 Dreamliner repülőgépét – adta hírül a Chicago Department of Aviation.

Marcin Pirog, a LOT vezérigazgatója egy Chicagoban tartott sajtókonferencián mutatta be az új repülőgépet, amely 15-20%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt a hasonló méretű repülőgépeknél, gyorsabban képes repülni és az utasok számára kényelmesebb repülési élményt nyújt.

A vezérigazgató elmondta, hogy a LOT folyamatosan cseréli le Boeing 767-300-as repülőgépekből álló szélestörzsű flottáját 8 darab Dremliner repülőgéppel. A LOT lesz az első európai légitársaság, amely az új B787-es típussal repül majd az észak-amerikai nagyváros, Chicago repülőterére. Meg nem erősített értesülései szerint az első LOT Dreamliner, hasonlóan az ANA első 787-eséhez, speciális festést fog kapni.

Dreamliner Ferihegyen?

Az AIRportal.hu nem hivatalos értesülései szerint a LOT Dreamlinere lehet az első Boeing 787-es, amely Magyarországra látogat majd, – ha nem csúszik a gépek átadása – még akár ebben az évben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaságok körében bevett gyakorlat, hogy az új típusú repülőgépeket rövid távú, de normál menetrend szerinti útvonalakon próbálják ki éles üzemelés közben. Ezeken a járatokon képezik ki a repülőgépek személyzetét (pilóták, légiutas-kísérők, műszaki személyzet). Értesüléseinket – egyelőre – nem erősítették meg hivatalosan.

A Dreamliner első, bemutató repülése Varsóban:

Fotók: LOT

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!