Most már nem csak mondjuk, mutatjuk: elkezdődött a SkyCourt tetőszerkezetének helyére emelése. Múlt hét pénteken nap közben a helyére került az első, ún. indító elem a földi oldalon, az éjszaka folyamán pedig beemelték az első főtartót.
A tizennégy, egyenként hetvenöt tonnás főtartó egyesével, három darabban érkezik az építési területre. Itt illesztik őket össze és emelik be őket a tetőszerkezetben elfoglalt helyükre. Eddig hat darab érkezett meg, ebből ötöt már összeillesztettek a KÉSZ munkatársai.
Míg az építési terület egy részén még mindig hegesztik a SkyCourt tetőszerkezetének darabjait, addig egy ötszáz tonnás mobil daru már elkezdte az elkészült elemek beemelését. Ez a speciális daru száz méteres távolságra is képes emelni, a SkyCourt esetében is nyolcvan méteres távolságot kell áthidalnia.
A főtartó elemek közel háromszáz kilós bebetonozott fogadó elemekhez csatlakoznak a födémben, amelyek a pilléreken keresztül egészen az alapig vezetik a keletkező erőket. Légi oldali végén két nyolc tonnás oszlopból álló „V”- alakú tartó támasztja alá a főtartót. A SkyCourt kagyló alakú ívét pedig a homlokzati födémhez csatlakozó indító elem adja. Légi oldalon a jellegzetes túlnyúló „orr”- rész a homlokzati munkák során későbbi időpontban lesz beemelve minden főtartó végére.
Háromnaponta egy főtartó beemelésére van lehetőség. Ennyi időbe telik, míg a főtartó elemet a kiegészítő elemekhez hegesztik. Az első elem esetében ez alatt a három nap alatt egy daru tartja a fémtestet, egészen addig, míg a második elem mellé nem kerül, és meg nem történik a két elem összeillesztése és összehegesztése. Míg az egyik elemet a helyére teszik, a következőt már előkészítik a beemelésre.
Forrás: BA