Egyre több jel utal arra, hogy a Malév komoly bajban van a pénzügyek terén. Ugyan a cég illetékesei eddig nem ismerték el, de egyre több jel utal arra, hogy a Malév komoly cash-flow problémákkal küzd.
Mint ismeretes a fő tulajdonos orosz vállalkozó, Abramovics jelentős veszteségeket szenvedett el az elmúlt időszakban: ahogy arról korábban az AIRportal.hu is beszámolt, leálltak a KrasAir és az AIRUnion járatai.
1. Értesüléseink szerint a Malév földi kiszolgáló személyzete nem kapta meg munkabérét a november 5-i határidőig. A cég képviselői a sajtó kérdésére elismerték a csúszást és jelezték, hogy az alkalmazottak november 10-én kamatostul megkapják a járandóságaikat. Információink szerint a fizetések mára meg is érkeztek, azonban az elmúlt időszakban többször előfordultak késések.
2. Több forrásból arról értesült az AIRportal.hu, hogy Budapesten nem kapnak üzemanyagot a Malév repülőgépei az utóbbi időben rendszeressé váló fizetési késedelmek miatt. A Malév gépei jellemzően a külföldi reptereken hitelből tankolnak. Ezen értesülésünket hivatalosan nem erősítették meg.
3. A Malév első Bombardier Dash 8-Q400-as repülőgépe már készen várja Koppenhágában, hogy a Malév átvegye. Amint arról korábban írtunk, a Malév a téli menetrendben már több járatát ezzel a típussal tervezte teljesíteni, azonban láthatóan csúszik a gépek átvétele. A múlt hét végén meg nem erősített információink szerint a Malév személyzete, akinek az első, HA-LQA lajstromjelű gépet haza kellett volna repülnie, hiába utazott ki Koppenhágába, a gép átvétele meghiúsult, mivel a vételár nem érkezett meg az eladóhoz.
Várjuk olvasóink kommentjeit a finti témákban és a véleményeteket a szavazásban!