Újabb incidensbe keveredett egy Air Canada gép San Franciscóban, a légiforgalmi irányító határozott utasítása ellenére sem szakították meg a leszállást.

Az Avgeekery szakblog beszámolója szerint az Air Canada 781-es, Montreal és San Francisco közötti járatát teljesítő Airbus A320-as pilótái már a végső megközelítést hajtották végre a 28R jelű futópályára, amikor a légiforgalmi irányító 6 mérfölddel a futópálya előtt azt az utasítást adta, hogy szakítsák meg a leszállást és tegyenek meg egy kört.

Az irányító azért adott ki utasítást az átstartolásra, mert félő volt, hogy az Air Canada járata előtt landoló gép nem tudja időben elhagyni a futópályát. Az irányító ötször utasította az Air Canada pilótáit, de azok egyikre sem reagáltak.

Ezek után az irányítás a szokásos eljárásnak megfelelően fényekkel jelezte a pilótáknak, hogy meg kell szakítaniuk a landolást, de erre sem érkezett semmilyen válasz. A gép, amely miatt átstartolásra kényszerítették az Air Canada járatát végül időben el tudta hagyni a futópályát, az A320-as biztonságosan landolt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) vizsgálatot indított az ügyben. A pilóták rádióhibára hivatkoztak.

Nem ez az első, hogy Air Canada gép valami nagyobb guzmiban találja magát San Franciscóban, a 759-es járat július 11-én éjszaka véletlenül nem a futópályára, hanem az azzal párhuzamos gurulóútra helyezkedtek és kezdték meg a végső megközelítést. Ott viszont több gép is várakozott felszállásra. Az átstartoláskor mindössze 18 méterre volt a földtől az Air Canada Airbus A320-asa, csupán néhány méterrel kerülték el a katasztrófát. Később a pilóták azt mondták, úgy tudták, a mellettük lévő kivilágított futópálya a 28L jelű.