A Boeing vezérigazgatója, Ray Conner bejelentette, hogy amint az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) rábólint a gyár által felkínált eljárásra a Boeing 787 hibás akkumulátorainak kijavításában, akkor nagyon hamar újra a levegőbe emelkedhetnek a Dreamlinerek.

A gyár vezetősége szerint minden azon múlik, hogy az FAA milyen gyorsan hozza meg a döntést arról, hogy engedélyezi-e a 787-esek mielőbbi javítását – számolt be cikkében az ATW Online szakmai hírportál.

Ray Conner elmondása szerint a gyár nagyon elszánt, és készen áll minden olyan alkatrész kicserélésére és felülvizsgálatára ami tönkremehet a lítium ion akkumulátorokban. A feladat egyre sürgetőbb, hiszen a Dreamlinerek immáron közel két hónapja vesztegelnek a földön.

Ugyanakkor, a hatóság ügyvivője, Michael Huerta múlt heti nyilatkozatában kijelentette, hogy egyelőre nincs napirendre tűzve egy konkrét dátum arról, hogy mikor hoznak döntést a repülőgépek kijavításáról.

Ugyanakkor az amerikai Nemzeti Közlekedés Biztonsági Felügyelet (NTSB) ezen a héten közzétett közleményében még mindig arról számolt be, hogy nem sikerült azonosítani az akkumulátortüzek kiváltó okát. Az NTSB vizsgálatai szerint a lítium-ion akkumulátor egyik cellájában rövidzárlat keletkezett, amely túlmelegedéshez vezetett és terjedt át az erőforrás többi cellájára, azonban azt, hogy a kezdeti rövidzárlatot mi okozta, még mindig homály fedi.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Boeing 787-esek késlekedése miatt egyre több légitársaság kényszerül alternatív megoldást keresni. A norvég fapados Norwegian Air Shuttle például Airbus A340-eseket fog használni, és ezekkel indítja útjára első hosszútávú járatait New York-ba május 30-án, valamint Bangkokba június 23-án. A Norwegian összesen két példányt fog bérelni a portugál HiFly lízingelésre specializálódott cégtől.

A brit Thomson Airways pedig úgy döntött, hogy a Boeing 767-300 típusú repülőgépekkel próbálja kitölteni az űrt a 787-esek érkezéséig.

Az Air India április közepéig, az Ethiopian április végéig tolta ki a 787-es gépek más típusokkal történő helyettesítését.

Conner szintén elmondta, hogy amint a tervek jóváhagyása megtörténik, a gyár mielőbb hitelesítené a javítási metódust a tesztpéldányokon, majd utána a jelenleg 50 darab, földön veszteglő repülőgépen is elvégeznék a szükséges hibaelhárításokat. Hozzátette még azt is, hogy a repülőgépek gyártását nem állították le, sőt még csak nem is lassítottak az ütemen, így továbbra is 5 darab 787-es hagyja el a gyárat havonta.

Az európai rivális Airbus nemrég bejelentette, hogy most készülő A350 XWB repülőgépeikben nem lítium ion akkumulátorokat, hanem annak elődjét fogják alkalmazni, hogy kiküszöböljék a Dreamlinereknél tapasztalt kellemetlenségeket.

Conner ezt a feltevést elhárította, és elmondta, hogy ők nem térnek vissza a nikkel kadmium akkumulátorokhoz, ugyanis nem látják semmi szükségét ennek a lépésnek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!