A Budapest Airport is kiállít a Magyar Turizmus Zrt. nemzeti standján Berlinben az ITB nemzetközi turisztikai szakkiállításon és vásáron. A magyar főváros repülőtere, amely tavaly elnyerte a Legjobb Kelet-Európai Repülőtér díját, hagyományosan fontosnak tartja a berlini megjelenést, ahol egyre több új partner előtt lehet bemutatni Magyarország egyedülálló idegenforgalmi értékeit.

A Budapest Airport csapata a berlini ITB-n, a delegáció élén Jost Lammers, vezérigazgatóval. (Fotó: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

A Budapest Airport csapata a berlini ITB-n, a delegáció élén Jost Lammers, vezérigazgatóval. (Fotó: Budapest Airport)

10 000 kiállító a világ 180 országából és hat nap alatt nem kevesebb, mint 170 000 látogató. Röviden így lehet számokban összefoglalni a földrész hagyományosan legnagyobb turisztikai kiállításának és vásárának, a berlini ITB-nek a lényegét, amelyen a Budapest Airport is nyolcadik éve vesz részt. A magyar főváros repülőterének képviselői – a stratégiai megállapodásnak megfelelően – a Magyar Turizmus Zrt. nemzeti standján vesznek részt a kiállításon és kínálják a Budapest Airport szolgáltatásait a szakmai látogatóknak és a nagyközönségnek egyaránt.

Németország változatlanul Magyarország legnagyobb turisztikai beutaztató partnere és egyben az egyik legnagyobb légiforgalmat lebonyolító küldő ország. Jelenleg a budapesti repülőtérről nem kevesebb, mint kilenc német nagyváros érhető el közvetlenül, ezek között Frankfurt, Hamburg, Dortmund és Düsseldorf az a négy desztináció, ahonnan még jelentős növekedésre van lehetőség. A 2014-es rekordévben Budapest és Németország között több mint 800 000 utast szállítottak a különféle légitársaságok, de a Budapest Airport számításai szerint még mindig szerepelnek ún. „fehér foltok” a német rágiók között. A repülőtér szakemberei úgy látják, hogy a piaci igények indokolnák Hannover, Bréma és Nürnberg bekapcsolását a Budapest Airport útvonalhálózatába.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az ITB Berlin kiállításon kijelentette: „Folytatjuk erőfeszítéseinket, hogy bemutassuk Magyarország turisztikai értékeit, hogy hozzájáruljunk a beutazó turizmus erősítéséhez. Az ITB Berlinhez hasonló kiállításokon a részvétel kulcsfontosságú növekedési terveink megvalósítása szempontjából. A tavalyi rekordforgalmú év eredményeire építve már a 2015/16-os téli menetrendi időszakra koncentrálunk, hogy egyre újabb turistákat hozhassunk Budapestre.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!