Az American Airlines alkalmazottaival szavaztatja meg az új festésmintát, mely a vállalat repülőgépeinek farokrészét díszítheti majd – számolt be hírében a Flightglobal.

Az American Airlines idén januárban váltott hivatalosan arculatot, de a gépek farokrészére kerülő dizájn még mindig képlékeny, csak a US Airways-zel december 9-én lefolytatott egyesülést követően szeretnék azt véglegesíteni. A két lehetséges festésminta közül ráadásul nem is a cégvezetők, hanem a dolgozók választhatnak egy szavazás keretében.

Ahogy a nyilvánosságra hozott képeken is látszik, az egyik festésminta a januárban hivatalosan bejelentett dizájn megfelelője, míg a másik a korábbi “AA” akronimát tartalmazó verzió.


A vállalat vezérigazgatója, Doug Parker szerint a régi farokfestés és az új törzsszín kombinációja nem lenne túl szerencsés, de elmondta, ha a munkavállalók mégis emellett döntenek, azt tiszteletben fogják tartani.

A gépek festése az egész világon hirdeti a légitársaságot, így nagy a felelősség az alkalmazottakon. A 2014. január 2-án lefolytatásra kerülő szavazás keretében hozott döntésüket a fuvarozó több mint 200 repülőgépén látják majd viszont.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Doug Parker egyúttal azt is bejelentette, hogy tisztelegve az elődök előtt egy retro festésű repülőgépet is készítenek, amely az egykor hatalmas, a 2000-es évek elején az American Airlines-ba olvadt Trans World Airlines (TWA) légitársaságnak állít emléket. Ezzel kapcsolatban azonban a vezérigazgató további részleteket nem árult el, így egyelőre sem a géptípus, sem a konkrét festésminta-változat nem ismert.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!