A Finnair is bevezeti a prémium turista osztályt a járatain, az eddigi, nagy arányú bővítést pedig fenntarthatóbb növekedési ütemre cseréli, emellett megkezdi a keskenytörzsű flotta megújítását.

A légitársaság 2025-ig szóló stratégiájáról Topi Manner vezérigazgató beszélt egy befektetőknek tartott szakmai napon. Elmondása szerint a légitársaság 2015 óta a nagy arányú bővítés stratégiáját követte, de elértek arra a pontra, hogy a költségek nagyobb arányban növekednek, mint a bevételek, (6,1 százalék kontra 5,5 százalék), ezért váltásra van szükség.

Ennek részeként a légitársaság a jövőben visszafogottabb fejlődés mellett a bevételek emelésére fog fókuszálni. A kapacitásbővítés az eddigi 10 százalék helyett a következő 3 évben 3-5 százalék között lesz.

Forrás: Airbus

Emellett a Finnair is bevezeti a prémium turista osztályt, a kiegészítő árbevétel arányának növelésére törekedik, valamint Ázsiában újabb útvonalak megnyitása helyett a már meglévőkön fog visszafogottabb fejlesztést végrehajtani. Ezzel kapcsolatban Topi Manner hangsúlyozta:

a Finnair fő profilja nem változik: az Európa és Ázsia közti forgalom kiszolgálására fókuszálnak a jövőben is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A következő években a cég 3,5-4 milliárd eurót fektet új repülőgépek vásárlásába, a flotta mérete 83 példányról százra bővülhet. Ezek 70 százaléka keskenytörzsű, 30 százaléka szélestörzsű lesz, és némileg növekedni fog a nagy gépek aránya.

A Finnair A319-ese Budapesten (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A Finnair azonban nagy hangsúlyt fog fektetni a keskenytörzsű flotta megújítására, mivel annak jelenlegi átlagos életkora 10 év fölött van. Konkrét típusokról nem esett szó, a többségi állami tulajdonban működő társaság ma csak Airbus és ATR típusokat üzemeltet.

Topi Manner mindezek mellett kiemelte a fenntarthatósággal kapcsolatos lépéseiket is. Mint mondta, 2007 óta 27 százalékkal csökkentették a cég szén-dioxid-kibocsátásukat, és 2022-ig minden egyszer használatos műanyagot száműznek a gépek fedélzetéről, de egyébként már most is minden hulladékot újrahasznosítanak Helsinkiben. A légitársaság 2020-ban teszi közé részletes fenntarthatósági stratégiáját.