Tekintettel a gazdasági környezetből eredő bizonytalanságokra, az Air France-KLM csoport 2012-es nyári menetrendjében kínált férőhely-kilométer növekedése 0,6-ra csökken. Ebből 0,8% a hosszútávú, -0,2% a középtávú, nem francia vidéki városból induló járatokon valósul meg. Marseille-i, Toulouse-i és nizzai bázisainak létrehozásával – ahol az Air France operatív költségei jelentősen csökkennek – a csoport középtávolságú járatain +3,0%-os kínálat-növekedés valósul meg, ezzel a csoport kínálata, mindent egybevéve összesen +1,4%-kal növekedik.

A KLM szolgáltatásai dióhéjban
A jelenlegi nehéz gazdasági körülmények és a magas üzemanyag-költségek miatt a KLM március 25-én kezdődő nyári szezonban rendelkezésre álló kapacitásai megegyeznek a tavalyi évivel, alig történik növekedés.

Ezzel az óvatos kapacitás-politikával, a KLM közép- és dél-amerikai pozícióit igyekszik fenntartani, két új járatot nyit Afrikában (Luanda és Lusaka), és a megtartja gyakorlatilag az eddigi pozícióit Ázsiában és Észak-Amerikában. A KLM kínai és Kína-környéki stratégiai pozíciói tovább erősödnek azzal, hogy Taipei felé közvetlenül repülünk, és azzal, hogy a nyár derekán tovább növeljük járataink számát Hangzhou felé. A Közel-Kelet felé kapacitásainkat 8 százalékkal csökkentjük. Az európai célállomások felé irányuló kapacitásaink a korábbiakkal megegyeznek, ugyanakkor a Dél-Európába irányuló férőhelyeinket csökkentjük, még az észak- és nyugat-európai stratégiai pozícióinkat megerősítjük.

A KLM új, üzemanyag-hatékony és korszerű repülőgépeket állít be rövid- és hosszú-távú repülőgép-flottájába, a régi és kevéssé hatékony repülőgépeinek lecserélése céljából.

Európában a KLM Észak-Nyugat Európára koncentrál

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Észak-Nyugat-Európa
Európában a KLM Észak-Nyugat Európára koncentrál, azzal, hogy Dániában és Norvégiában bővíti járatait és Aalborg, Billund, Stavanger és Sandefjord/Torp felé naponta újabb járatot indít. Franciaországban a KLM Bordeaux és Toulouse irányába is növeli a kapacitásait, Németországban pedig Bréma, Frankfurt és Stuttgart felé indít újabb járatokat. A tavaly nyáron az Egyesült Királyságban megkezdődött terjeszkedés tovább folytatódik idén is az aberdeeni járatnyitással. A Liverpool felé közlekedő napi három járatot felfüggesztették, de a régióba továbbra is napi hat járat repül Manchesterből.

Dél-Európa
Spanyolországban a Társaság csökkentette járatsűrűségét Barcelonába és Madridba. A KLM és az Air Europa együttműködésének köszönhetően a madridi járatok száma azonban nem változott. Olaszországban a KLM összes, az Alitaliaval közös milánói járatát a Linate repülőtérre központosítja. A Társaság továbbá napi háromról négyre növeli a velencei járatsűrűségét.

Kelet-Európa
A KLM Kelet-Európában továbbra is azon dolgozik, hogy helyi partnereivel szorosabban működjön együtt. A Társaság megállapodást kötött az Ukraine International légitársasággal, amelynek nyomán az Amszterdam-Kijev járataikat közösen üzemeltetik, s ezzel napi kettő helyett immár napi négy járat közlekedik Ukrajna és Hollandia között, melyből kettőt a KLM üzemeltet.

Budapestre leginkább Boeing 737-800 típusú repülőgépekkel közlekedik a holland légitársaság (Fotó: KLM)

Észak-Amerika, szelektív növekedés
Észak Amerikában a KLM partnerével a Delta Air Lines-szal a transzatlanti együttműködés jegyében szelektív növekedést folytat, a KLM megerősíti helyzetét az Egyesült Államokban és Kanadában. Nagyobb fejlesztések lesznek a Delta Air Lines gyűjtő-elosztó repülőterein: Júniusban , új nemzetközi terminál nyílik az atlantai repülőtéren, ami napi négy járatot fogad az amszterdami Schiphol repülőtérről. A Detroitba (napi négy járat), Minneapolisba (napi három járat), és New York JFK repülőterére (napi három járat), való járatüzemeltetéssel a legnagyobb Delta Airlines bázisként szolgáló gyűjtő-elosztó repterekre napi tizennégy járat érkezik, s ezzel a KLM utasai hozzáférhető válik a Delta Air Lines kiterjedt belföldi járathálózata is.

Dallas-Fort Worth is újra felkerül e nyáron a célállomások közé, heti 5 járat indul oda, Airbus A330-200-as repülőgéppel. A Delta Air Lines Atlantán keresztül kínál helyeket Miami-ba. A washingtoni Dulles repülőtér köszöntheti majd az új Airbus A330-300-as repülőgépet. Houston fele, a járatok száma heti tizenháromról hétre csökken, míg főszezonban (június-augusztus) Los Angelesbe heti három helyett heti hét repül.

Toronto-ba nyáron heti két járat indul, Vancouverbe a járatokat az eddigi MD11-es helyett Boeing 777-200-sal üzemeltetjük, Calgary-ba pedig napi két járat közlekedik. Partnerével, a Westjettel való együttműködésnek köszönhetően a KLM innen számos kanadai belföldi célállomást kínál.


Egyre nagyobb szerepet kapnak a Boeing 777-esek (Fotó: KLM)

Közép- és Dél-Amerika – a téli menetrend folytatódik
A holland karibi térségbe üzemeltetett járatok továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek. A téli szezonban összesen heti 14 járatot üzemeltettünk e térségbe.

Havannába (Kubába) heti háromszor indul közvetlen járat. Az Air France, párizsi átszállással Punta Cana-ra (Dominikai Köztársaság) is indít járatokat.

Tovább folyatódik a tavalyi téli szezonban megnyitott panamai járat üzemeltetése. Sőt, a Copa Airlines-szal való együttműködés keretében további közép-amerikai célállomások is utazóközönségünk rendelkezésére állnak, a rövidebb csatlakozási időknek köszönhetően immár kedvezőbb feltételekkel.

Dél-Amerikában a KLM továbbra is nagy piaci növekedést könyvelhet el. A jövő nyári szezonban a télen elkezdett kapacitás-növekedés tovább folytatódik.

A téli szezonban két új célállomás nyílt meg: Rio de Janeiro (Brazília) és Buenos Aires (Argentína). Mindkét világvárosba heti három járat üzemel és Buenos Aires felé tovább növeljük férőhely-kínálatunkat Boeing 777-300-as repülőgépek üzemeltetésével. Partnereinkkel, a Gollal és az Aerolineas Argentinas-szal együttműködésben a Dél-Amerikában számos belföldi célállomást tudtunk megnyitni, sao paulo-i (Brazília), rio de janeiroi és buenos aires-i átszállással.

A Quito/Guayaquil (Ecuador) felé a téli menterendben fennálló heti három helyett immár heti négy járatot indítunk.
Boeing 747-400-sal üzemeltetjük a paramariboi (Suriname) járatunkat. Főszezonban (július és augusztus) heti négy, főszezonon kívül heti három járatot indítunk.

Afrika, új célállomások.
Március 27-én nyitunk járatot az olajáról ismert Luandába (Angola). Kedden és pénteken éjszaka repülünk, hogy kiegészítsük az Air France menetrendjét.

Ezen kívül Lusaka (Zambia) is immár célállomásaink között szerepel május 15.-től, heti három járatot indítunk ebbe a városba. Zambia óriási gazdasági fellendülést könyvelhetett el bányaiparának köszönhetően. Az idegenforgalom tekintetében Zambia turisztikai látnivalók egész sorát tartogatja, mindenekelőtt a Viktória-vízesés melletti Livingstone városa környékén.

KLM Airbus A330-as felszállás közben (Fotó: KLM)

Entebbebe (Uganda) és Kigaliba (Ruanda) a járatsűrűséget heti hatra növeltük. Új Airbus A330-300-as repülőgépünket nyugat-afrikai célállomások felé vetjük be, Lagos-ba (Nigéria) és Accra-ba (Ghána).

A KLM idén nyáron heti háromszor repül Kairóba Boeing 777-200 repülőgépeivel. 2012 májusától pedig a Társaság Tripoli fele (Líbia) kíván járatot nyitni.

Közel-Kelet –néhány járat kivonásra kerül, de összességében erősödő kínálat
A KLM javítja a Közel-Keletre irányuló kínálatát azzal, hogy heti öt alkalommal közvetlen járatot indít Dohába (Qatar), csatlakozási lehetőséggel Muscat (Oman) felé. Dammam (Szaúd-Arábia) felé tovább növeltük a járat-sűrűséget, a heti öt helyett immár naponta indítunk járatot, nappal, Kuwaiti leszállással.

Abu Dhabiba (Egyesült Arab Emirátusok) és Bahreinbe heti öt járatot üzemeltetünk. Bahrein és Dammam között limuzin-szolgálatot vezettünk be, így mindkét célállomás felé megfelelő kínálatot tudunk biztosítani. A dubai esti járatunkat nyár idejére felfüggesztjük.

A KLM továbbra is heti hat járatot üzemeltet Teheránba (Iránba).

Ázsiában a KLM fenntartja erős pénzügyi pozícióit
A KLM továbbra is erősen jelen van Kínában és Kína környékén. Folytatjuk a járatüzemeltetést az elmúlt két évben megnyitott célállomások felé (Chengdu, Hangzhou és Xiamen), naponta, közvetlen járatot indítunk Taipei-be (Tajván), csatlakozással Manila felé. Főszezonban (júniustól szeptemberig) Hangzhou-ba is repülünk, heti négy alkalommal. A KLM partnere, a China Southern Airlines az eddigi heti három helyett immár mindennap indít járatot Guangzhou és Amszterdam között.

A kereslet élénkülésének folytán Japánban újra a tavaly év elejei földrengés és szökőár előtti kínálatunkkal jelentkezünk, vagyis napi tíz járatot indítunk a tokiói Narita repülőtérre és egyet Osakába.

Dél-Kelet-Ázsiában napi egy közvetlen járatot üzemeltetünk Bangkok (Tájföld) felé. Korábban Bangkok felé Taipei leszállással repültünk. Új, közvetlen járatunkon tehát nagyobb kapacitást kínálunk Bangkok felé. Növeljük a járatsűrűséget Denpasar felé (Bali, Indonézia), heti négyről heti hétre, szingapúri leszállással.

Delhi (India) felé az MD-11 helyett immár Airbus A330-200 repülőgéppel repülünk.


A KLM hosszú ideig kitartott az MD-11-esek mellett, de rövidesen megkezdik leselejtezésüket (Fotó: KLM)

A KLM repülőgép-flottája

A Társaság továbbra is beruházásokat folytat, környezetbarát és tiszta repülőgépeket vásárol, hogy optimális szolgáltatást kínálhasson utasai számára.

A Társaság tervezi kettő új Boeing 777-300ER és három új Airbus A330-300-as beszerzését hosszútávú-repülőgép flottájába. Az új flotta beszerzésére fokozatosan kerül sor, a lassan elavulttá váló McDonnell Douglas MD-11-es repülőgépek leselejtezésével párhuzamosan. –

Idén nyárra, a középtávú-repülőgép flotta már teljes egészében új generációs Boeing 737-esekből áll.

A rövidtávú repülőgép-állomány tekintetében öt új Embraer 190-est vásárlunk, tekintve, hogy a Fokker 100-es repülőgépeket idén kivonjuk a forgalomból.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!