A Dreamliner család leghosszabb törzsű kivitelére, a Boeing 787-10-esre konvertált a fennmaradó nyolc gépes 787-8-as rendeléséből hetet a United Airlines – értesült a Flightglobal légiközlekedési hírportál. Az amerikai repülőgépgyár és a chicagói bázisú légitársaság között júliusban létrejött megállapodás szerint ennek a hét darab 787-10-esnek a szállításai 2018-ban veszik kezdetüket.

A United Airlines szerződésmódosítása értelmében a légitársaságnak még egyetlen darab 787-8-asra, 26 darab 787-9-esre, és 27 darab 787-10-esre van érvényes rendelése a Boeing repülőgépgyár felé. A változtatással a légitársaságnak összesen egy tucatnyi rövid törzsű, 8-as szériából származó Dreamlinere lesz, amelyből az utolsó, tizenkettedik gépet még az idei évben átadják a gyáriak.

Amennyiben a United Airlines-nak mégis szüksége lenne további 787-8-asokra még mindig lehetősége lesz az opciós foglalásaiból lehívni. A hivatkozott lap adatbázisa szerint ugyanis tíz darab gépre áll fenn ilyen típusú szerződése a Star Alliance légiszövetségben működő légitársaságnak, amely nem mellesleg az Amerikai Egyesült Államok legelső Dreamliner üzemeltetője is.

A Flightglobal Ron Baurtól, a United Airlines alelnökétől úgy tudja, hogy a 787-10-esek a flotta meglévő Boeing 777-200-as és 767-400ER típusait fogják váltani. A 10-es Dreamliner konkrét United-konfigurációja egyelőre nem ismert, de amennyiben a katalógus adatot vesszük alapul, a 320 üléses gép éppen a kivonásra ítélt két típus közötti utaskapacitás teljesítményt képviseli, mivel a 777-200-asok 348, míg a 767-400-asok 242 utast vehetnek fedélzetükre.

A United és a leghosszabb törzsű Dreamliner, a 787-10-es relációjában feltétlen említésre érdemes, hogy a társaság a tavalyi párizsi légi szalonon a típus első aláírói között jelent meg a maga húsz gépes igényével. Ami pedig a soron következő szériaváltozatot, a 9-est illeti a United várhatóan még a nyár vége előtt, augusztusban, de légkésőbb szeptemberben átveszi az első példányt, amelyet az Államokban, akárcsak 2012 szeptemberében a 8-as 787-est, elsőként fog flottájába venni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!