A mai nappal a Budapest Airport hivatalosan is bejelentette: csoportos létszám leépítésbe kezd a Malév csődje miatt. Az elbocsátásokról a repülőtér üzemeltetője értesítette a munkaügyi központot és egyúttal konzultációt kezdeményezett a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel.

A Budapest Airport számára nem maradt más lehetőség a nemzeti légitársaság leállása után, mint hogy az üzemeltetési és vállalati struktúráját hozzáigazítsa a megváltozott helyzethez. A budapesti repülőtér azonnal elveszített 1,5 millió átszálló Malév-utast abból a 3,2 millióból, ami a nemzeti légitársaság teljes tavalyi forgalma volt Budapesten. Egészen mostanáig mindössze nagyjából évi 1 millió utas elszállítására ajánlottak fel a légitársaságok kapacitást a korábbi fő Malév útvonalakon, ezek jelentős része viszont a fapados szektorból érkezett.

A repülőtér számára a Malév utasok elvesztésén felül további pénzügyi kiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek, parkolók, valamint a budapesti javítóbázis kiesése. A kialakult helyzetben a Budapest Airport számos takarékossági és költség-csökkentő lépésről döntött (pl. az idei évre tervezett, több mint 60 millió eurós összértékű beruházás és fejlesztés felfüggesztése), ezen felül mintegy 250 munkavállaló kényszerű elbocsátását tervezi. A kb. 20-25 %-os létszámleépítésben érintett munkavállalóit a Budapest Airport a mihamarabbi elhelyezkedést segítő ún. „outplacement” programmal támogatja.

Korábbi cikkünk: Kutyaszorítóban a repülőtér – borulhat a koncepció

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!