A MÁV újabb tervvel állt elő a ferihegyi repülőtér vasúti megközelítésével kapcsolatban, de a cég a friss közlése szerint mind a régebbi, a Nyugati pályaudvarról vezető vonalat, mind a friss, Keletiből tervezettet támogatja.

Az Index szerdán számolt be arról, hogy a MÁV új tervekkel állt elő a repülőtéri vasúttal kapcsolatban. A Keleti pályaudvar felújításának befejezésekor Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a MÁV javaslata szerint a Keletibe is be kellene futnia a ferihegyi gyorsvasútnak.

A kőbánya-kispesti vasútállomásnál ágazna le egy szárnyvonal a Nyugati pályaudvar és Ferihegy között kiépítendő reptéri gyorsvasúti vonalról. A tervről még annyit közölt, hogy a vonatok 15 percenként indulhatnának a Liszt Ferenc-reptérre, és 20 perc alatt tennék meg a Keleti pályaudvar és a légikikötő közti utat.

A HVG műholdképre tette a két koncepció nyomvonalait, pirossal a MÁV, kékkel a kínaiak verziója. A képen jól látható, hogy a kínai projekt végállomása pont a tervezett parkolóház helyén lenne. (Forrás: HVG.hu)

Erre reagálva Homolya Róbert az MTI-nek nyilatkozva pénteken már arról beszélt, hogy a MÁV a Keleti és a Nyugati pályaudvarra érkező repülőtéri vasút tervét egyformán támogatja szakmailag.

Mint mondta, a társaság véleménye szerint a kormánynak a budapesti fejpályaudvarok jövőjéről is szóló döntéseitől függ majd, hogy mely nyomvonal valósulhat meg. Hozzátette: a  kormány szándéka, hogy a közszolgáltatási személyszállítás országos gerincét a környezetkímélő vasút képezze. Ennek egyik fontos eleme lehet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. termináljának vasúti kapcsolatát megteremteni, amit a MÁV is kiemelten fontosnak tart.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A MÁV elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a hatályos kormánydöntés szerint a Nyugati pályaudvarral összeköttetésben lévő Kőbánya-Kispest állomásról indulna egy leágazás a 100-as vonalon a repülőtér érintésével, ami Monornál térne vissza a fővonalra. Ennek a tervezési munkáját a NIF Zrt. már elvégezte, jelenleg az építési engedélyezési eljárás folyik.