Azt, hogy ez a klub mennyire előkelő, mindenki döntse el maga, merthogy természetesen nem arról van szó, hogy az egész gépen összesen tíz ülést helyeztek el egy túlontúl VIP konfigurációban, hanem arról, hogy feladva eddigi elveit a katari légitársaság a 777-300ER gépeinek turista osztályán elkezdte bevezetni a 3-4-3-as, vagyis az egy sorba tíz ülést elhelyező elosztást.

Katari Boeing 777-300ER repülés közben. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

Katari Boeing 777-300ER repülés közben. (Fotó: Qatar Airways)

Mielőtt azonban a legelfogultabb Qatar-rajongók is felháborodnának le kell szögezni, nem ördögtől való ez, hisz megannyi nagy légitársaság mellett a legközvetlenebb Öböl-menti konkurencia, a hasonlóan előkelő Etihad és Emirates is már eleve, vagy egy jó ideje így repteti a 777-eseit. Ugyanakkor tény, hogy a Qatar mindeddig azzal is kitűnt a 777-es üzemeltetők széles tömegéből, hogy nem áldozta fel a kényelmet holmi bevétel többletért.

Nos, úgy néz ki, változnak az idők. A Qatar Airways július 31-én vadonatúj Boeing 777-est, egy 777-300ER-t (Extended Range) vett a flottájába, sorban a huszonkilencediket. Az A7-BEE lajstromú gép pedig az eddigiekhez képest teljesen új, 358 üléses konfigurációban érkezett meg a dohai bázisra, amelyből változatlanul 42 a business, de immáron nem 293, hanem 316 a turista osztályú ülések száma. A 23 ülés többlete pedig annak tudható be, hogy a Qatar az eddigi kényelmes, 3-3-3 elosztásról a kevésbé tágas, 3-4-3-ra váltott.

Az eddigi 3-3-3-as üléselrendezés a katari flotta Boeing 777-300ER gépén. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

Az eddigi 3-3-3-as üléselrendezés a katari flotta Boeing 777-300ER gépén. (Fotó: Qatar Airways)

Ez önmagában még nem ok a csalódásra, mert ez a konfiguráció is lehet színvonalas, de kérdés, hogy miként fognak viszonyulni az utasok az újonnan rendszeresített, manapság divatos slimline, vagyis vékonyított háttámlájú ülésekhez, amelyeket a Recaro szállít a Qatar számára. Konkrétabban, megengedheti-e magának egy ötcsillagos minősítésű légitársaság, hogy efféle trendekbe álljon? A KLM esetében ugyanis – ahogy arra cikkében a BusinessTraveller magazin is rávilágít – egyáltalán nem fogadta osztatlan siker a nemrég bevezetett, ugyanezen gyártótól származó üléseket.

Hirdetés

Az augusztus 3-án, a londoni járaton menetrendszerű forgalomba állt első 358 üléses 777-300-ason az utasok többsége valószínűleg aligha vette észre a változást. Egy vadonatúj gép varázsa feledtetni enged efféle “helybéli” ügyeket, és az útvonal hossza is talán épp hibahatáron belül van, de ezzel most nem biztos, hogy maradéktalanul jó döntést hozott a Qatar.

A 3-3-3-as elosztás a 777-es fedélzetén szemből. Az új 3-4-3-asról egyelőre nincs hivatalos fotó. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

A 3-3-3-as elosztás a 777-es fedélzetén szemből. Az új 3-4-3-asról egyelőre nincs hivatalos fotó. (Fotó: Qatar Airways)

A leghosszabb 777-es járatokon, az Észak-, és Dél-Amerika, valamint a Távol-Kelet, Ausztrália irányába, a 10 órás menetidőt is meghaladó útvonalakon még többet kell majd fáradoznia a légiutas-kísérőknek a nyűgös utas komfortérzetének elnyerése érdekében, és lehetséges, hogy oda az az imázs is, amely éppen arról szól, hogy a katari gépeken az átlagnál nagyobb az utastér. A másik oldalról viszont a sűrűbb járatokon a Qatar nagyobb bevételre tehet szert, huszonhárom utas jegyárával nagyobbra, ami a jelek szerint már váltásra érdemes összeg.

Egy aranyközéputas opció mindazonáltal máris felsejlik. Elképzelhető, hogy ezekre a hosszabb útvonalakra nem, csak a rövidebbekre szervezi be ezt az új 777-es konfigurációt a Qatar, de erről egyelőre nem tudni biztosat.

Hirdetés
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!