A Qatar Airways nyerte 2017-ben A Skytrax “Az év legjobb légitársasága” díját, a legjobb európai a Lufthansa lett.

Az elmúlt napokban az öböl-menti diplomáciai harccal kapcsolatban lehetett csak a Qatar Airways-ről olvasni, így Akbar Al Bakernek most jól jön egy kis pozitív hír is, és annál pozitívabbat, minthogy a világ legnagyobb és leghitelesebb minősítő cége, a Skytrax a világ legjobb légitársaságává válassza, alig lehet elképzelni.

Az utasok visszajelzésén alapuló Skytrax díjat tavaly még a Qatar talán legnagyobb versenytársa, a dubaji Emirates kapta meg, a dubajiak viszont előtte a Qatartól vették el az első helyet, így hát folytatódik az adok-kapok az öböl-menti két cég között.

A Qatar Airways negyedszer végzett az első helyen a Skytrax-nél.

A második helyen a konstansan jó teljesítményt nyújtó Singapore Airlines kapta, a dobogó képzeletbeli harmadik fokára pedig az ANA All Nippon Airlines állhatott fel, a tavalyi győztes Emirates “csak” a negyedik lett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Akbar Al Baker a Párizsban zajló légi szalonon leszögezte:

a konfliktusok ellenére nem mond vissza egyetlen repülőgép megrendelést sem és azok átvételét sem ütemezi át későbbre.

Korábban a vezető az Al Jazeera katari hírtelevíziónak azt is elmondta, azokat a gépeket, amelyeket a beszüntetett járatokon használtak olyan útvonalakra csoportosítják át, ahol korábban is tervezték már a kapacitás-bővítést, de a lépést most előre hozzák.

Megragadta a lehetőséget akkor arra is, hogy bírálja a környező országok lépését, és az ENSZ légügyi szervétől, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezettől (ICAO) kérte, hogy avatkozotton közbe.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


A Skytrax felmérésén a legjobb európai légitársaság a Lufthansa lett, a német légicég a hetedik helyen végzett az abszolút értékelésben. A Lufthansa lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az utasok a világon mindenütt pozitívan nyilatkoztak a felmérés során a német prémium légitársaságról, elismerve a Lufthansa által kínált szolgáltatások színvonalát. A csoport légitársaságai összesen négy díjat kaptak: a Lufthasa lett a legjobb európai és nyugat-európai légicég, és a németek biztosítják a legjobb vendéglátást elsőosztályú váróban, az Austrian Airlines munkavállalóit pedig a legjobb szolgáltatásokat nyújtó európai légitársaság-személyzetnek járó díjjal jutalmazták.

A további nyertesek között találjuk a Garuda Indonesiát, akik a legjobb hajózó személyzetet biztosították, a legjobb fedélzeti szórakoztató elektronikai központtal az Emirates rendelkezik a felmérés szerint, a legtisztábbnak az utasok az EVA Air gépeinek fedélzetét látták, a legjobb fapadosnak az Air Asiát választották. Az utasok úgy vélték, hogy a legjobb első osztályt az Etihad biztosítja, Business osztályból a Qatar Airways kínálja a legjobbat, Premium Economyban és normál turistaosztályon is a Thai Airways a verhetetlen. A Skytrax 2017-ban a legjobb regionális légitársaságnak a Bangkok Airways-t választotta.

A világ a Qatar Airwayst választotta

Forrás: Qatar Airways

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!