A Qatar Airways lett a magyarok kedvenc légitársasága a legnagyobb magyar online repülőjegy-forgalmazó által szervezett „Az Én Légitársaságom 2012” elnevezésű felmérésen.

A repjegy.hu oldalt üzemeltető Weco Online felhívására több ezren osztották meg véleményüket légi útjaikról, és a szavazatok alapján négy különböző kategóriában hirdettek győztest. A felmérésében a leghitelesebb szakértők, az utazók szavaztak, mondták el véleményüket.

A szavazók a közel-keleti társaságot hozták ki győztesnek a szolgáltatás ár-érték aránya tekintetében is. Az összesítésben a török Turkish Airlines lett a második és a holland KLM a harmadik. A szavazatok 88 százalékával magáncélú utazást, 12 százalékával pedig üzleti utazást értékeltek a résztvevők. A turista osztályon történt utazások átlagos osztályzata: 4,16, a business classé: 4,70 lett.

A magyar utazóközönség szerint a Travel Service légiutaskísérői voltak a legkedvesebbek, az ár-érték arány kategóriában pedig a harmadik helyen végzett a légitársaság.

A felmérésre 2.539 értékelés érkezett, ami összességében több mint tízezer szavazatot jelent a különböző kategóriákban. Az utasoknak egy-egy konkrét útjuk tapasztalatait kellett iskolai osztályzatokkal értékelniük. Több mint hatszázan szöveges megjegyzéseket is fűztek utazásaikhoz.

A legtöbb értékelést a Wizzair járataira adták le az utazók, ezt a Ryanair és a Malév követte. Érdekesség, hogy a Malév rendkívül jó osztályzatokat kapott, de a szervezők – tekintettel arra, hogy 2012. évi utazásokat kellett értékelni – a már nem létező magyar légitársaságra leadott „szimpátiaszavazatokat” nem vették figyelembe a végső sorrend kialakítása során.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Minket is meglepett, hogy a magyar légiutasok milyen nagy kedvvel vettek részt a szavazásban, ami azt mutatja, hogy az embereknek nagyon fontos, hogy egy-egy légitársaság milyen szintű szolgáltatásokat nyújt, túl azon, hogy elszállítja őket a célállomásra” – mondta Habóczki Zsolt, a Weco Online ügyvezetője a csütörtöki díjátadón. Az eredmény csak részben felelt meg a repjegy.hu szakemberei előzetes várakozásának: a „fapados” cégek gyengébb szereplésére számítani lehetett, ám néhány nagy, globális légitársaságtól jobb helyezést vártak.

A KLM budapesti képviselője veszi át a díjat a legjobb menetrend kategóriában.

Az összesítésben végül a – nemrégiben egy nemzetközi felmérésen is a legjobbnak választott – Qatar Airways végzett az élen, méghozzá 4,64-es átlaggal. A második Turkish Airlines átlagosan 4,52, a harmadik KLM 4,49 pontot kapott.

Az összesített értékelésbe bekerült 14 légitársaság rangsorában utolsó Ryanair átlaga 3,64 volt. Az értékelés során azokat a légitársaságokat vették figyelembe, amelyekre legalább 50 repülőút értékelése érkezett be.

A felmérésen győztes Qatar Airways éppen ma két éve indította el budapesti járatait

A Qatar Airways ma két éve, 2011. január 17-én kezdett el repülni Budapestre A320 típusú gépekkel, akkor még csak heti négy alkalommal. A kiváló fedélzeti szolgáltatásoknak és a rövidebb ázsiai, ausztráliai és afrikai menetidőknek köszönhetően az új járat hamarosan nagy népszerűségre tett szert, így már 2011 szeptemberétől napi járattal üzemelt Budapestre a Qatar Airways.

A kapacitásbővítés jelzi, hogy a piac visszaigazolja a budapesti járathoz fűzött katari reményeket. Ebben nemcsak a Qatar Airways közel-keleti és öböl-menti desztinációinak népszerűsége játszik szerepet, hanem az is, hogy Dohán át az Ázsiaba, Ausztráliába és Afrikába utazók 4-5 órával rövidebb idő alatt érhetnek célba, mintha egy nagy forgalmú és ellenirányban lévő nyugat-európai repülőtéren szállnának át.

2013-ban Budapest és Doha között a légicég a meghosszabbított törzsű, 93 tonnás gépével 38-cal több utast szállíthat, mint korábban. Az A321-esek forgalomba állítását az indokolta, hogy jelentősen megnőtt a kereslet a világ ötcsillagos légitársaságaként számon tartott Qatar Airways budapesti járata iránt, amely egyébként Zágrábbal is összeköti a magyar fővárost. Az ülőhelyek kényelmét a székek ergonómikus kialakítása mellett az is biztosítja, hogy az egyébként más légitársaságok konfigurációjában 220 utas befogadására alkalmas gépen „mindössze” 182, 12 business és 170 economy osztályú ülést alakítottak ki. Az átlagosnál nagyobb tehát a sortávolság a Qatar Airways fedélzetén.

A Qatar Airways újabb alkalommal bizonyította, hogy nem ül tétlenül a babérjain. A tavalyi farnborough-i légközlekedési világkiállításon vehette át sorrendben második alkalommal az „Év légitársasága” elismerést Akbar Al-Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója. A díjat a világ legnagyobb légközlekedési kutatócégének, a brit Skytrax-nek a titkos szakmai felmérése és többmillió utas szavazata alapján ítélik oda.

“Nagyon büszke vagyok és hálás minden kedves utasunknak, akik választásukkal és szavazatukkal bennünket támogatnak.” – jelentette ki a díjátadón Akbar Al-Baker. A Qatar Airways vezérigazgatója hozzátette: „Ez a díj, most másodszor annak a bizonysága, hogy a Qatar Airways valóra váltja a 15 éve maga elé kitűzött küldetést: a világ legjobb és legkedveltebb légitársaságává vált és ezt a színvonalat szeretné elérhetővé tenni a világ szinte minden utazója számára.”

Rendkívül nagy érdeklődés előzte meg a légiutas-kísérőkkel kapcsolatos szavazást, hiszen a „sztyuvik” megjelenése, modora, utasokkal történő kommunikációja az egyik legmeghatározóbb élmény egy-egy légiút során. A szavazatok alapján úgy tűnik, hogy a cseh Smartwings Travel Service segítői tették a legmélyebb benyomást a magyar utasokra. Őket a Qatar Airways és KLM követte.

Hogy hogyan érezzük magunkat a fedélzeten, azt nagyban befolyásolja az is, hogy mit kapunk enni vagy inni (ha egyáltalán kapunk). Ebben a tekintetben a Turkish Airlines vitte el a pálmát, úgy látszik, ott adják a magyaroknak leginkább fogukra való ételeket és italokat. A Qatar Airways itt a képzeletbeli dobogó második helyére szorult, a bronzérmet pedig érdekes módon a nem éppen a konyhájukról híres britek vitték el: a British Airways lett a harmadik helyezett.

A Weco Online szakértői arra is kíváncsiak voltak, hogy a magyarok számára milyen fontos az egyes légitársaságok menetrendje. Például mennyire szeretjük, toleráljuk a lehetetlen időpontban történő indulást és érkezést kieső, távoli repülőterekre. Ebben a kategóriában a KLM végzett az élen, a második Qatar, míg a harmadik legjobbnak a magyar utasok a British Airways menetrendjét ítélték.

Az ár-érték alapján is a fenti légitársaságok osztoztak a legelőkelőbb helyeken.Itt egyértelműen a Qatar Airways volt a favorit, a második helyen a KLM végzett, míg a harmadik a Smartwings lett.

A Weco Online vezetői nagyra értékelik, hogy ilyen sokan részt vettek a felmérésben, és megosztották élményeiket. Éppen ezért nem sokkal a 2012-es évet érintő szavazás lezárása után, már februárban elindítják az „Én légitársaságom 2013” szavazást.

A Qatar Airways képviselője a legjobb légitársaságnak járó díjjal.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!