A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) is a kormányokhoz fordult anyagi és egyéb segítségért, hogy sikerüljön megőrizni 6,1 millió állást.

A repülőtereket tömörítő szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, a légikikötők globálisan közvetve és közvetlenül 6,1 millió munkahelyet támogatnak, ez a légiközlekedés által fenntartott munkahelyek mintegy 60 százaléka.

Egy nagyobb gyűjtő-elosztó repülőtér 40 ezer embernek ad munkát, évente több mint 40 millió utast szolgál ki és éves szinten milliárd dolláros árbevételre tesz szert.

Most azonban akkora bevételkieséssel kell számolniuk, mint a világ 50 legforgalmasabb repülőterének teljes éves bevétele együtt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ACI becslései szerint ugyanis az idén tervezetthez képest 70 milliárd dollárral kevesebb árbevétel landolhat a repülőtereknél, a részletes hatástanulmányt a napokban közli a szervezet.

A várható hatások enyhítése miatt az ACI azt kérte a kormányoktól, hogy a munkahelyek megtartása érdekében fontolják meg az anyagi és egyéb segítségnyújtást, ellenkező esetben dominóeffektus kezdődhet el a turizmusban, amely 9/11 hatásánál kétszer nagyobb lehet.

A tanács szerint a szóba jöhető forgatókönyvek között szerepel a kormányzati hitelgarancia vagy hitel biztosítása, rögzített kamatozású kölcsönök, illetve a nemzeti és helyi, utasforgalomhoz kötött adók felfüggesztése erre az évre.

Szerintük az államoknak arra is figyelemmel kellene lenniük, hogy fenntartsák a minimális szolgáltatási színvonalat, mert ezzel biztosítható a járvány után a gyors fejlődés. Ez azonban a még munkahellyel rendelkezők esetében bértámogatást, a fizetés nélküli szabadságon lévőknél pedig áthidaló programok elindítását igényli.