A Which brit fogyasztóvédelmi egyesület 2018-as felmérésén ismét a Ryanair lett a leggyűlöltebb légitársaság az Egyesült Királyságban, a legjobbnak a guernsey-i Aurigny Air Service-t találták az emberek.
A kimutatást hat éve közli rendszeresen a Which, ez alatt nem volt még olyan év, amikor ne a Ryanair végzett volna az utolsó a helyen, és ez most sem történt másként.
A beérkezett véleményekből szemezgetve a BBC azt írta, hogy a válaszadók közül akik kiválasztottak olyan légitársaságot, amellyel soha többé nem repülnének, 70 százalékban az ír fapadost jelölték meg.

Chris Tarry független légiközlekedési tanácsadó ugyanakkor rámutatott, hogy az emberek mégis elégedettek épp annyira, hogy újra az ír céget választják: mivel az ár-érték aránya jó, az utasok nagyjából azt kapják, amit várnak. Ez pedig a Ryanairnek éppen jó, ebből nagyon szép pénzt tudnak kaszálni.
A Michael O’Leary vezette ultrafapados társaság szóvivője a BBC-nek a témával kapcsolatban azt mondta, a légicég sikerei egyáltalán nem tükrözik a Which felmérését. Mint mondta, az elmúlt hat évben 80 százalékkal nőtt a társaság utasforgalma és a Ryanair.com lett a leglátogatottabb légitársasági honlap.
Ugyanezen felmérés élmezőnyében az Aurigny Air Service mellett a Swiss, a Jet2, a Norwegian és a KLM végzett. Az Easyjet a tizenegyedik, a British Airways a tizenötödik helyezést kapta az utasoktól.