A mai napon, Isztambulban írta alá a Turkish Airlines, és a Boeing repülőgépgyár azt a szerződést, melyben a török fél megerősíti a korábban bejelentett szándéknyilatkozatát 15 darab Boeing 777-300ER típusú repülőgép vásárlására

Az üzlet összértéke listaárakkal számolva mintegy 4,7 milliárd dollár, mely az eddigi legnagyobb értékű megrendelésnek számít a légitársaság történetében. A török cég jelenleg 12 darab 777-est üzemeltet, ezek közül az elsőt 2010. októberében vehette át az amerikai gyártótól.

A Boeing részéről Todd Nelp nyilatkozott, aki a sajtótájékoztatón először a légitársaság kiváló szolgáltatásait, hihetetlen mértékű fejlődését méltatta, majd hozzátette, hogy ebből a megrendelésből látszik, hogy a Boeing 777-es milyen fontos szerepet játszik a Turkish Airlines hosszútávú járatainak bővítésében, valamint szintén fontos része a gyártó és a fuvarozó közötti együttműködésnek is.

A török légitársaság flottájában jelenleg mintegy 100 darab Boeing típusú repülőgép teljesít szolgálatot. A gépek pedig 90 ország körülbelül 200 városába repülnek nap mint nap.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Turkish Airlines TC-JJJ lajstromjelű Boeing 777-300ER típusú repülőgépe. Ez a típus nem rendszeres látogató Ferihegyen. A képen látható repülőgép egy beteg utas miatt tett kitérőt a budapesti repülőtéren szeptember 24-én. Fotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!