A Wizz Air, Magyarország diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság (Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala – a szerk.) tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön – közölte a Wizz Air.

A jogok elnyerése az érintett országok közötti diplomáciai eljárások, illetve az illetékes orosz és török hatóságok jóváhagyását követően válik véglegessé. A Wizz Air az újonnan kijelölt útvonalakra azonnal megkezdi a jegyértékesítést, amint a török és az orosz jóváhagyás megérkezik.

„Elindulásuk után ezen új útvonalak – a korábban bejelentett kijevi és tel-avivi útvonalakkal együtt – tovább erősítik Magyarország kapcsolódását olyan országokhoz, amelyek komolyan hozzájárulhatnak Magyarország turisztikai iparának fejlődéséhez” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. „Olcsó árainkkal megtörjük az ezeken az útvonalakon tapasztalható ármonopóliumot, és jelentős mértékű forgalomnövekedést segítünk elő. Magyarország vonzó célpontjává válik a beutazó turizmusnak, illetve a magyar utazók alacsony áron érhetik el úti céljukat. Az új diszkontjáratok emellett megnövelik a Budapest Airport forgalmát, és több száz új munkahelyet teremthetnek” – tette hozzá Váradi József.

A döntés egyelőre nem jogerős

A NOL.hu információi szerint a döntés jogerőre emelkedéséig azonban még várni kell. Nem ütközik szabályba, hogy az érintett légitársaság hamarabb ad tájékoztatást a kijelölési eljárás végeredményéről, mint ahogy azt az illetékes hatóság közzéteszi. Ugyanakkor a közlemény nem szól arról, hogy a döntés jogerős-e. A jogerő főszabály szerint a kézhezvételtől számított 15 napot követően áll be, amennyiben fellebbezés nem érkezik be. A Nemzeti Közlekedési Hatóság csak a jogerőre emelkedés után tudja a döntést megerősíteni – írja a NOL.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Wizz Air az ukrajnai és izraeli repülési jogokat már korábban megkapta, Váradi József a Wizz Air vezérigazgatója még szeptemberben jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Kijevbe december 14-től, hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd a Wizz Air járatai, Tel-Avivba december 6-tól, a keddi, csütörtöki és szombati napokon indulnak majd a Wizz Air Airbus A320-asai.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a szeptemberi sajtótájékoztatón. Fotó: Csemniczky Kristóf / AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!