Németországi légi szalonok történetében most először, az idei berlini ILA-n fog bemutatkozni az Airbus repülőgépgyár legújabb generációs szélestörzsű típusa, az A350XWB, de mellette többek közt jelen lesz a legnagyobb utasszállítóként ismert A380-as és az európai katonai szállítógép, az A400M is.

A jövő hét keddtől vasárnapig (május 20-25.) tartó rendezvény polgári szekciójának minden bizonnyal legnagyobb látványossága lesz az Airbus kompozit építésű típusának, az A350XWB-nek a bemutatkozása. Németországban ugyanis eddig még nem járt hasonló céllal A350-es, amelyből a prototípus-flotta MSN4 gyári számú gépe lesz vendég Berlinben, rögtön az első naptól kezdve.

Az A350XWB gyártási programját alaposan figyelők már tudják, a négyes számú gép bizony az, amelyet az Airbus az indító légitársaság tiszteletére látványos Qatar emblémával látott el, és míg a típusnak már nem, addig ennek a konkrét gépnek viszont ez lesz az első alkalom, hogy légi szalonon vesz részt, ugyanakkor nem is az utolsó, mivel korábbi bejelentés értelmében már biztos, hogy az idei július 19-20-i Farnborough Air Show-ra is hivatalos az MSN4.

Az Airbus repülőgépgyár számára Németország kulcsfontosságú, nemcsak az itteni üzemeltetők, hanem legalább annyira, ha nem jobban a gyártói és beszállítói partner-hálózat révén, ezért nem meglepő, hogy az Airbus hagyományosan nagy erőket koncentrál a berlini kiállításra. Érthető hát, hogy nem maradhat el a világ jelenlegi legnagyobb utasszállító típusa, az Airbus A380-800-as sem, amelyet idén is az Emirates légitársaság delegál, de tiszteletét teszi a katonai divízió szállítógépe, az A400M (lenti képen) is, amely három géppel is képviselteti magát, két gyárival és eggyel a Francia Légierő flottájából.

Természetesen az elsőszámú német légitársaság, a Lufthansa sem marad ki a programból, ez alkalommal legnagyobb Boeing típusukkal, egy 747-8 Intercontinentallal jelennek meg, akárcsak legutóbb 2012-ben, de a DLR-nek (Deutches Zentrum für Luft- und Raumfahrt) köszönhetően az A320-as gépcsalád sem marad reprezentáció nélkül.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A330-ast hiányolóknak egy nagy, 1:20 méretarányú modellel kell beérniük, nem lesz ugyanis igazi A330-as kiállítva. Ekkora modellből az Airbus standján viszont lesz még egy-egy A350XWB és A380 is – szemléltetendő az európai repülőgépgyártás nagyteljesítményű típusait.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!