A téli menetrendben is közlekedik majd az Air China Peking – Minszk – Budapest – Peking járata, azonban a legfrissebb menetrendi információk szerint a légitársaság heti négy helyett csak három járatpárt üzemeltet majd a téli időszakban.

A légitársaság kétosztályos székezésű, 237 utas szállítására képes Airbus A330-200-as repülőgépei 2015. október 25. után is közlekednek, de a korábbi értesüléseinkkel ellentétben a vasárnapi járat kimarad,

csak hétfőn, szerdán és pénteken érkeznek Budapestre a téli időszakban a kínai Airbus-ok.

Peking és Budapest között megmarad a minszki kitérő, de Ferihegyről Kína fővárosa felé továbbra is köztes leszállás nélkül repülhetnek a Magyarországról induló utasok.

A téli menetrendben a CA721-es számú járat hétfőn, szerdán és pénteken 13:00-kor indul Pekingből, majd rövid minszki megállást követően 18:40-kor érkezik meg Budapestre (helyi idők), az utazás teljes időtartama 12 óra 40 perc. A CA722-es járat 20:10-kor indul Budapestről és a következő napon 12:40 perckor landol Pekingben, mivel a visszaúton nincs minszki kitérő, az utazás ideje csak 9 és fél óra – az airlineroute.net által közzétett menetrendi információk szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air China különleges festésű Airbus A330-200-as repülőgépe Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Air China különleges festésű Airbus A330-200-as repülőgépe Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu)


A kínai nemzeti légitársaság 2015. május 1-től indított járatot a budapesti repülőtérre, mely azóta is hetente négy alkalommal közlekedik.

Az AIRportal.hu információi szerint a járat jó töltöttségi mutatókkal közlekedik Budapest és Peking között, valamint a repülőgép mintegy 10 tonnás belly-cargo kapacitásának töltése is meglepően jól alakul, így nem csoda, hogy a légitársaság a korábban szezonális jelleggel bejelentett járat a téli menetrendben történő megtartása mellett döntött. A heti járatszám-csökkentés azonban arra utalhat, hogy a téli menetrendben mégsem teltek jól a járatok.

Budapest és Peking között utoljára, az Air China-t megelőzően a Hainan Airlines üzemeltetett menetrendszerű járatot. A légitársaság a Malév csődjét követően kivonult, megszüntette az útvonalat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!