Airbus A380-as óriásgépével repül Hong Kongba a nyári szezon erejéig az Air France. A SkyTeam szövetséget erősítő francia légitársaság május 27-én indítja az első Superjumbót a távol-keleti nagyvárosba, ahová aztán június 8-ig hetente négyszer, majd utána október 25-ig már napi rendszerességgel közlekedik a típus.

Hetedik Superjumbo célállomását jelentette be nyári menetrendjében az Air France. Hong Kong lesz ugyanis a legújabb város, ahová a flotta legnagyobb típusa, az A380-800-as közlekedik majd menetrendszerűen.

Az Air France május 27-től eleinte csak a hét négy napján, keddenként, csütörtökönként, szombatonként és vasárnaponként küldi Hong Kongba A380-asait, a fennmaradó három napon továbbra is Boeing 777-300ER repül, de június 8-a után már mind a hét napon a négyféle komfortosztályon, összesen 516 üléses óriásgépek közlekednek, a tervek szerint egészen október 25-ig.

Hong Kong egyébként Ázsiában az Air France A380-asainak második célállomása lesz a nyáron, Sanghaj után. Lévén, hogy a francia légitársaságnak tavaly szeptember óta már kilenc Superjumbója áll rendelkezésre, egyre több útvonalra tudják beállítani a típust. A nyári szezonban Észak-Amerikában Los Angelesbe, New Yorkba (JFK), San Franciscóba és Washington D.C.-be, Afrikában pedig Johannesburgba lesz rendszeres az üzem, összesen tehát hét városba.

A menetrendet illetően a gépek éjszaka 23:25-kor startolnak (AF 188) a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről, annak is a hívogatóan kellemes S4 terminál szatellitjéről, majd másnap délután 17:10-kor érkeznek Hong Kongba. A visszaútra (AF 187) 00:50-kor szállnak ismét fel és reggel 08:00-kor vannak a francia fővárosban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!