Átvette a Delta az első megnövelt felszállósúlyú A330-asát csütörtökön, ezt Toulouseban ünnepelte az amerikai légitársaság és az európai gyártó.

Airbus A330-as gépátvétel Delta módra

Forrás: Airbus

Olvasd el kapcsolódó cikkünket is! Leszállította az Airbus az első 242 tonnás A330-ast

Az idei Innovációs Napjára időzítette az Airbus az első megnövelt felszállósúlyú A330-as átadását. Természetesen nem véletlenül, a 242 tonnás A330-as valójában már az A330neo-t készíti elő, a 2017 végén érkező új hajtómű opciós változatnak ez a széria képezi az alapját. Az A330ceo-nak pedig minden bizonnyal ez az utolsó érdemi fejlesztése a regionális A330-as mellett, amelyről egyelőre mélyen hallgat a gyár, és még ma is csak egy-egy inkább sejtelmes, mintsem konkrét kijelentésre futotta az Airbus-főnökök sajtókonferenciáján.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!