A low-cost modellben üzemelő Jet2 légitársaság egy szélestörzsű Airbus A330-300-as repülőgépet bérel a 2015-ös év nyári időszakára. A brit légifuvarozó által igénybe vett A330-as a ch-aviation adatbázisa szerint a 9M-XXM lajstromú, 2006-ban gyártott példánya az AirAsia X-nek.
A szóban forgó gép 2006-tól a Hong Kong-i Dragonair légitársaság flottájának volt a tagja, majd 2013-ban került a maláj hosszútávú low-cost légifuvarozóhoz. A legfrissebb fényképek alapján az A330-as repülőgép nem viseli az AirAsia X színeit, hanem tisztán fehér festéssel rendelkezik.
A repülőgép üzemeltetésének célja eddig ismeretlen, azonban valószínűsíthető, hogy javarészt a vállalat által közlekedtetett szezonális, illetve charter járatok kiszolgálására vetik majd be az európai szélestörzsűt. A Jet2 gépparkja jelenleg 31 Boeing 737-300-ból, 17 Boeing 737-800-ból, illetve 11 Boeing 757-200-asból áll. Számos francia, olasz, spanyol, illetve portugál célállomás jelen van az útvonalhálózatban, amelyeket csupán a nyári időszakban szolgálnak ki ezen repülőgépek.
Megkerestük a légitársaság sajtóosztályát is a bérléssel kapcsolatban, azonban a hír megjelenéséig nem érkezett válasz. Amint bővebb információval szolgál a vállalat, úgy azzal frissítjük cikkünket.