Húsz darab Airbus Helicopters H145M katonai helikoptert szerez be a Magyar Honvédség – közölte az Airbus és a Honvédelmi Minisztérium.

A gyártó tájékoztatása szerint a megállapodás része a kiképzés és a karbantartási szolgáltatás is.

A 3,7 tonna legnagyobb felszálló súlyú H145M széles körben alkalmazható, bevezethető csapatszállításra, megfigyelésre, légimentésre és fegyveres felderítésre is. A magyar haderő gépeit gyorsköteles feldetérési rendszerrel, nagy teljesítményű kamerákkal és tűzvédelmi rendszerrel látják el, emellett páncél és elektronikus védelem segíti a különleges műveletek végrehajtását. Az Airbus Helicopters által kifejlesztett HForce rendszernek köszönhetően Magyarország képes lesz nagy volumenű ballisztikus, levegő-levegő-, illetve levegő-föld vezérlésű, irányított fegyverzettel felszerelni és működtetni gépeit.

A H145M-et 2015-ben vezette be az Airbus Helicopters, először a német légierőnél állították hadrendbe, azóta Thaiföldön és Szerbiában is szolgál. Meghajtásáról a Safran Arriel 2E hajtómű gondoskodik, a pilóták a Helionix elnevezésű digitális irányítási rendszerrel irányíthatják majd a forgószárnyasokat.

A H145M katonai helikopter tavalyi, pápai bemutatóján. Fotó: Airbus Helicopters

A Honvédelmi Minisztérium az MTI szerint azt közölte, hogy „egyértelműen kijelenthető, hogy a fegyverrendszer és az egyéb technikai felszereltség vonatkozásában minden fontos harcászati és technikai szempontból szükséges képességet” biztosít a gyártó.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Felidézték, hogy a légierő fejlesztése tekintetében a tárca a közelmúltban a pilóták kiképzésére és az oktatási célok mellett egyéb katonai feladatokra is kiválóan alkalmazható Zlin típusú kisrepülőgépeket szerzett be, valamint ezek mellett többfunkciós csapatszállító Airbus A 319-es repülőgépekkel bővítette a Magyar Honvédség légiflottáját.
A légierő képességfejlesztése ezzel nem fejeződött be: hamarosan a haderő vegyes flottájában jelenleg meglévő képességhiányok pótlására futár, illetve felderítő feladatokra is alkalmas kisebb repülőgépek, továbbá nagyobb méretű és teljesítményű, teherszállításra és légideszant feladatokra is alkalmas, úgynevezett „rámpás” katonai repülőgépek beszerzési eljárása indulhat meg – tették hozzá.