Az előző év azonos időszakához képest a napokban közel kétszeresére ugrott a kereslet a bérelhető magángépek iránt. A privát járatok köre egyes vélemények szerint könnyebben átvészelheti az új koronavírus-járványt, míg mások szerint csak idő kérdése, és itt is bekövetkezik a visszaesés.

Az utazási korlátozások legjobban a légitársaságokat érintik, az elmúlt napokban az Európa és USA közötti járatok nagy részét le kellett állítani, és egy sor egyéb korlátozás van érvényben sokfelé a világban.

Illusztráció, Gulfstream G550 (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A Flightglobal cikke szerint az üzleti és magángépes szektor áll pillanatnyilag a legjobban: a hetek óta tartó meredek keresletnövekedés után március 12-én az ilyen jellegű foglalások száma (világszerte összesítésben) kilencvenhat százalékkal volt több 2019 azonos napjához képest, és rövid távon nem is várnak visszaesést. A kiugró adatot elemzők Donald Trump intézkedésével magyarázzák, amellyel eltiltotta a schengeni övezetből érkezőket az Egyesült Államokba belépéstől.

Aznap tehát néhány vagyonosabb, Európában tartózkodó üzletember vissza akart jutni, illetve több cég is azonnal haza akarta szállítani alkalmazottait a tengerentúlra, így magasabb árakon is hajlandók voltak gépet bérelni.

Hogy mit hoz a jövő, arról az amerikai Nemzeti Üzleti Repülési Szövetség (NBAA) úgy véli: a járvány hatásai egyelőre megjósolhatatlanok, találgatni sem érdemes, mert ilyesmire eddig nem volt példa.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A magángépes ágazat mellett szólhat sokak szemében, hogy az ilyen utak alkalmával sokkal kisebb a fertőzés veszélye, mint menetrend szerinti járatokon.

Erre a szempontra szükség is lehet, mert számos nagyobb vállalat korlátozza vagy egyenesen megtiltja alkalmazottainak a külföldi üzleti utak lebonyolítását, kereskedelmi repülőjáratokkal mindenképpen. Az, hogy a magas beosztású vezetők magángépes útjaival mit kezdenek, vállalatonként eltérő, de mindenhol első az óvatosság, ami gazdaságilag már nem feltétlenül tesz jót – állítja a Teal Group iparági elemzőcég.

A várható tendenciákat korábbi, globális hatást kiváltó események nyomán úgy jellemezik: a kiugrás eddig egyik esetben sem bizonyult hosszabban tartónak.

Egyes szakértők azt mondják, a koronavírus-járványt a charter járatok üzemeltetésére és gépek bérbe adására szakosodott cégek is ugyanúgy meg fogják érezni, mint akármelyik légitársaság, csak a hatás késve gyűrűzik be hozzájuk. Ha bekövetkezik a visszaesés, utána javulás csak a gazdaság többi részének felpörgésével együtt jöhet.

Bérelhető Gulfstream G650ER (Fotó: Qatar Executive)