Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója egy spanyol lapnak adott interjúban számolt be az Iberiáról szerzett személyes tapasztalatairól, amely során szó esett a katari légitársaság diszkont modellben működő Vuelinghez kötődő viszonyáról, a spanyolországi hálózatot érintő jövőbeni tervekről, valamint arról is, hogy a Qatart talán érdekelné a privatizáció alatt álló TAP Portugal is.

A vezérigazgató, akiről tudvalevő, hogy rendszeresen más légitársaságok járatait is igénybe veszi utazásai során, hogy ezzel is kipróbálja és felmérje a konkurensek színvonalát nemrég az Iberia járatával repült, amelyről az egyik legjelentősebb spanyol gazdasági lapnak, az Expansión-nak számolt be.

A preferente.com turisztikai szaklapban megjelent összefoglaló szerint Al Baker lényegében elégedett volt az Iberiával, amely egyébként a közös légiszövetség, a oneworld révén a Qatar Airways partnerének számít. Mindazonáltal nem szabad azt feltételezni, hogy csak az udvariasság szólt belőle, mert ha valaki igazán kritikus tud lenni, különösen ha minőségről és szolgáltatási színvonalról van szó, az bizony maga Al Baker.

A Qatar Airways idén októberben ünnepli oneworld tagságának első évét. Az Öböl-menti nagyok közül egyelőre egyedül a katari légitársaság lépett be globális légiszövetségbe. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

A Qatar Airways idén októberben ünnepli oneworld tagságának első évét. Az Öböl-menti nagyok közül egyelőre egyedül a katari légitársaság lépett be globális légiszövetségbe.
(Fotó: Qatar Airways)
A flotta FC Barcelona festést viselő Boeing 777-300ER típusa légi-utaskísérőkkel. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

A flotta FC Barcelona festést viselő Boeing 777-300ER típusa légi-utaskísérőkkel. (Fotó: Qatar Airways)

Véleményében meg is jegyezte, hogy az Iberia szabványai nem éppen azonosak a Qataréval, de “egy európai légitársaságnak nem rossz”, sőt jobb is azoknál, amelyeket már kipróbált. Al Baker nem hazudtolta meg önmagát, az efféle cirógatás jellemző rá, de végül is azt érdemes kiemelni, hogy egy ötcsillagos légitársaság vezére a spanyol Iberiát így, vagy úgy, de Európa egyik legjobbjának minősítette, nem véletlenül. Ezen pozitív üzenet mögött minden bizonnyal ott búvik egy stratégia, amellyel a Qatar Spanyolország közvetlen és származékos piacát veszi célba. S miután a Qatarnak immáron egy éve szövetségben is kell tudni gondolkodnia, hiszen tavaly októberben lett a oneworld teljes jogú tagja, néha ilyen csengésű kijelentéseket is meg kell engednie magának.

A barcelonai, és idén római bázist is nyitott Vuelinggel kötött, a Qatar európai expanziós politikáját kiszolgáló interline-megállapodásról Al Baker úgy szólt, az azért nem jelent veszélyt az Iberiára nézve, és nem is ellene irányul, mert nem igényelték az ötödik szabadságjogot, amely a nemzetközi légijogi szabályozás szerint utasok szállítását tenné lehetővé két idegen ország között, útban a saját országba, illetőleg országból, ráadásul a Vueling is azonos szövetség, a oneworld tagja. Ugyanakkor utalt rá, hogy lennének olyan célpontok, amelyeket nem tudnak közvetlenül Dohából üzemeltetni, és ebben alakulhatna együttműködés az Iberiával.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Barcelona a Qatar egyik legfontosabb európai célpontjává nőtte ki magát, ahová jelenleg a flotta szélestörzsű Airbus A330-as típusai közlekednek heti tízszeri rendszerességgel. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

Barcelona a Qatar egyik legfontosabb európai célpontjává nőtte ki magát, ahová jelenleg a flotta szélestörzsű Airbus A330-as típusai közlekednek heti tízszeri rendszerességgel. (Fotó: Qatar Airways)

Al Baker ezt megelőzően október végén beszélt róla, hogy érdekelné légitársaságát egy latin-amerikai útvonalhálózat kiépítése a barcelonai El Prat repülőtérről kiindulóan, ahová jelenleg heti tíz járattal közlekednek Dohából. A részletek egyelőre nem ismertek, de a vezérigazgató akkori első, és azóta elhangzott nyilatkozatai szerint is a megvalósítás egyértelműen az Iberia egyetértésével történne. Annak elismerésével, hogy az Iberia piacvezető az Európa és Latin-Amerika közötti légiforgalomban, a társaságnak vannak bizonyos kapacitásbeli korlátai, amelyeket egy másik oneworld-tag kész betölteni – szól Al Baker érve az elképzelés mellett. Tekintve, hogy az Iberia bázisa a fővárosban, Madridban van, egy jól kidolgozott szövetségesi rendszerben kölcsönösen is előnyös lehet a barcelonai felfuttatás.

A meglévő spanyol-hálózatot illetően is fejlesztésre készül a Qatar. Madridba, akárcsak Barcelonába heti tíz járattal lesznek jelen. A későbbiekre nézve pedig már napi két járatot szeretnének üzemeltetni mindkét városba, valamint egy harmadik spanyolországi célpont is tervben van, de csak akkor, ha elegendő repülőgép áll rendelkezésre a flottában – tette hozzá Al Baker, akinek egyébként jelenleg 139 darab utasszállító-, és tehergépe van az útvonalhálózat kiszolgálására. A jövőre nézve pedig mintegy 70 milliárd dollár értékben vár több, mint 340 darab repülőgép leszállítására a két legnagyobb gyártó, az Airbus és a Boeing sorairól.

A Qatar leszögezi, az Iberia piacvezető a Latin-Amerikába irányuló forgalomban, de szerintük vannak még kihasználatlan kapacitásbeli lehetőségek. A képen a spanyol flotta zászlóshajója, az Airbus A340-600-as látható. (Fotó: Iberia) | © AIRportal.hu

A Qatar leszögezi, az Iberia piacvezető a Latin-Amerikába irányuló forgalomban, de szerintük vannak még kihasználatlan kapacitásbeli lehetőségek. A képen a spanyol flotta zászlóshajója, az Airbus A340-600-as látható.
(Fotó: Iberia)

A Qatar Airways ugyan más modellt követ, mint például az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága, az Etihad Airways, amely alapos bevásárló politikát folytat gyengélkedő, de fejlesztésre érdemes légitársaságokból, olykor azonban mégis felmerül egy-egy vállalat kapcsán, hogy a Qatar is beszállna hasonló üzletbe, de eddig még érdemi lépés egyszer sem történt. Ezzel kapcsolatosan Al Baker most annyit mondott, légitársasága folyamatosan vizsgálja az esetleges beszerzéseket, de mindig csak olyan cégek esetében, amelyek stabilak és sikeresek tudnak lenni.

Így lett téma az Ibériai-félsziget másik nagy légitársasága, a portugál TAP és annak folyamatban lévő privatizációs kísérlete, amelynek vonatkozásában Al Baker sem megerősítést, sem cáfolatot nem adott az érdeklődést illetően, de azt leszögezte, hogy pénzügyi hátterük lehetővé tenne számukra egy ilyen beruházást, de mint ahogy a már említett szempontoknál, itt is köti valamelyest a Qatart a választott légiszövetség, mivel a TAP a konkurens Star Alliance kereteiben mozog. Egy jól kidolgozott koncepció esetén persze ez sem lehet kizáró tényező.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!