Az Air France 463-as járata Mauritius-ról repült Párizsba és Mombasa-ban szakította meg útját, mert egy bombának látszó tárgyat találtak a Boeing 777-es fedélzetén. A kenyai hatóságok először azt közölték, hogy bombát találtak a fedélzeten, de ezt később visszavonták.

Fotó a Twitterről

A kenyai repülőtéri hatóság első közlése. (Forrás Facebook) | © AIRportal.hu

A kenyai repülőtéri hatóság első közlése. (Forrás Facebook)

Az Air France AF463-as járata Mauritius-ról repült Párizsba. Az F-GZNN lajstromjelű Boeing 777-es repülőgép személyzete Mombasa-ban szakította meg útját, miután a repülőgép egyik mellékhelyiségében egy gyanús csomagot fedeztek fel.

A repülőgép ezt követően biztonságosan leszállt Mombasa-ban, majd a hatóságok fedélzeten tartózkodó 459 utast és 14 fős személyzetet biztonságosan kimenekítették a repülőgépből.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kenyai tűzszerészek ezt követően kezdték meg a gyanús tárgy vizsgálatát, amelyről azt közölték, hogy tényleg robbanószerkezet – a kenyai repülőtéri hatóságok első közleménye szerint (lásd a képen), azonban később módosították a közlést, melyben már csak „gyanús tárgy”-at említenek.

Az első közlemények szerint a robbanószerkezetet, vagy annak tűnő tárgyat eltávolították a repülőgépről és a repülőtér területén kívülre szállították, ahol ellenőrzött körülmények közt felrobbantották.

A BBC szerint Frederic Gagey, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón azt mondta, egy papírból és visszaszámlálóból álló eszközt találtak a fedélzeten.

A hatóságok az összes utast átvizsgálták, majd szállodákban helyezték el, két gyanúsnak tűnő utas kivételével.

Frissítve: 2015.12.20. 15:55

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!