Június 4-én leplezi le új arculatát, repülőgépeinek új festésmintáját és formaruháit az Alitalia. A gépek vezérsíkján marad az olasz trikolor, de frissítenek a stíluson és elegánsabb, modernebb megjelenést adnak a flottának – bocsátotta előre az olasz légitársaság vezérigazgatója.

Silvano Cassano nem kisebb célt jelölt ki, mint hogy az általa vezetett Alitalia az ötcsillagos légitársaságok színvonalára lépjen. A vezérigazgató szerint az Alitalia ugyanis csak akkor lehet sikeres és boldogulhat a jövőre nézve, ha ötcsillagos szolgáltatást kínál. Ennek elérése irányában lesz minden bizonnyal a leglátványosabb lépés a június 4-ére ígért új arculat bemutatása.

A komoly fejlesztéseket és anyagi ráfordítást igénylő megújítás aligha lenne megvalósítható, ha az Etihad Airways, amely idén január 1-je óta 49% részben birtokolja az Alitalia részvényeit nem állna a társaság mögött. A súlyosan veszteséges, a csőd szélére is sodródott olasz légitársaságnak azonban az Etihad szakmai és nem utolsó sorban anyagi támogatásával valóban jó esélye van a felvirágzásra.

Januárban a Rómában tartott első közös nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyen az Etihad és az Alitalia vezetősége együtt hirdette meg a megújulást James Hogan, az Etihad elnöke egyenesen úgy fogalmazott, „Európa legszexibb márkája lesz az Alitalia”. Azt, hogy pontosan mire is gondolt az Arab Emírségek légitársaságának vezetője hamarosan a nagyközönség is megismerheti. Az új festésminta és az alkalmazottak új formaruhája fogja talán ugyanis a legjobban kifejezni azt. Nem titkolt szándék, hogy a revitalizálódó olasz légitársaság esetében szeretnék kihangsúlyozni az ország meghatározó szerepét a stílus és a divat terén.

A versenyképesség javítása érdekében ugyanakkor az Alitalia más fronton is lépésekre készül, így például a business osztály megújítása és a fedélzeti internet bevezetése is fontos elemei a szolgáltatási színvonalat fejlesztő programnak, amely 2017-ig tervezi elérni, hogy a flotta minden hosszú távú gépén rajta legyen a világhálóval való összeköttetés az utasok számára.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Cikkajánló Kívül-belül megújul az Alitalia

Egy új, minden eddiginél magasabb színvonalú, tartósan nyereséges üzemű Alitalia képét hirdette meg az olasz légitársaság azon a nemzetközi sajtókonferencián, amelyen a vezetőség az anyagi hátteret és támogatást biztosító Etihad Airways elnökével közösen lépett színre.

Cikkünk a 2015. január 20-án Rómában megrendezett nemzetközi Alitalia-sajtókonferencián elhangzottakról.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!