Az Airbus túlfutást megelőző rendszerével rendeli teljes A320-as gépparkját az American Airlines. A 2011 júliusában aláírt vásárlási szerződés értelmében 260 darab keskenytörzsű Airbus érkezik az amerikai légitársaság flottájába.

Úgy döntött az American Airlines, hogy a teljes A320-as rendelésállományára vonatkozóan igénybe veszi az Airbus újonnan kínált Futópálya Túlfutás Megelőző Rendszerét (ROPS), amellyel jelentősen növelhető a gépek landolásának, valamint földi fékezésének biztonsága.

Az American Airlines 2011 júliusában szánta el magát és jelentette be, hogy keskenytörzsű gépparkját frissítve az Airbus A320-as típuscsaládja mellett dönt. A cég, amely az US Airways-szel egyesülve hamarosan a világ legnagyobb utasforgalmú légitársaságává lép elő A319-es típusokkal kezdi meg az európai gyártó gépeinek bevezetését. Az első A319-esek várhatóan az idén nyáron érkeznek meg az American Airlineshoz, majd a jövő év folyamán hosszabb törzsű A321-esek is szolgálatba állnak. A hagyományos A321-200-asokat a Boeing 757-200-asok, míg a megnövelt teljesítményű A321 Transconokat a Boeing 767-200ER típusok helyébe állítják az amerikaiak.

Legkésőbb pedig az új generációs A320neo család típusai érkeznek. 2017-ben, mire az American első Sharkletes A320neo gépe forgalomba áll már jelentős Airbus flottával büszkélkedhet a oneworld légiszövetséget erősítő légitársaság.

ROPS, vagyis Runway Overrun Prevention System
De pontosan mi célt is szolgál az új ROPS rendszer, amellyel most minden megrendelt Airbusát felszerelteti az American?

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A futópálya túlfutás, vagy pályaelhagyás komoly baleseti kockázatot jelent a repülőgépek számára, különösen amennyiben rossz látási viszonyok nehezítik a landolást, de előfordul, hogy a bármilyen egyéb okból hibásan végrehajtott megközelítésből adódóan sem ideális a repülőgép földet érési zónája, amely észlelésekor a kapitány átstartolás (go-around) mellett döntve korrigálhat és új, biztonságos leszállást kezdeményezhet. Csakhogy nem garantálható, hogy a személyzet mindig minden körülmények között megfelelő repülésirányítási döntést hozzon, ezért az Airbus az ilyen helyzetek prevenciója, illetőleg a landolásbiztonság maximalizálása érdekében dolgozta ki új rendszerét.

Az Airbus A380-as pilótafülkéje immáron ROPS rendszerrel is. (Fotó: Airbus)

A ROPS bevezetésére az Airbus legnagyobb utasszállító típusán, a fedélzetén akár több, mint 600 utast is szállítani képes A380-800-ason került sor. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) 2009 októberében hatósági oldalról elsőként hagyta jóvá a ROPS rendszeresítését és azóta a legtöbb forgalomban lévő Superjumbo már ezzel a védelmi rendszerrel felvértezve landol a világ különböző repterein.

Az új fejlesztésű A350-es eXtra-Wide-Body típuscsalád gépein már alapfelszereltségként kínált ROPS rendszert az Airbus miden típusán elérhetővé kívánja tenni. Az A320-asokon folyó hatósági engedélyeztetés már javában zajlik és várhatóan az idei évben jóváhagyást is nyer, hogy a keskenytörzsű Airbusok is túlfutás megelőző rendszerrel üzemeljenek. Az Airbus ráadásul úgy alkotta meg új fejlesztését, hogy nemcsak saját, hanem más gyártó típusai számára is integrálható legyen. Adott a lehetőség tehát, hogy akár a legnagyobb konkurens, a Boeing is adoptálja a rendszert.

A ROPS egyébként a pilótafülke rendszereibe integrált számítógépes védelmi mechanizmus, amely a futópálya elhagyás kockázatát csökkentendő a megközelítés (approach) fázisában koncentrálja a pilóták landolást érintő tájékoztatottságát. A megközelítendő repülőtér futópálya adatainak folyamatos figyelembevételével és a repülgép aktuális pozíciójának, valamint repülései adatainak összehasonlításával a ROPS aktívan őrködik a landolás menetén. A biztonságos leszállás végrehajtásához, illetőleg a repülőgép megfelelő lassításához nem elegendő futópályahosszt érzékelve „Futópálya túl rövid” angol nyelvű megfelelőjének hangfigyelmeztetést is ad a ROPS számítógépe, amellyel a pilóták még időben megkezdhetik a biztonságos átstartolás protokolljának végrehajtását.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!