Szombat este óta tartós áramszünet miatt le kellett zárni a Ferihegyi Repülőtér 2A terminálját. A forgalmat a 2B terminálra irányították, több járat késve indult.

Az áramszünet szombat este nyolc óra körül kezdődött, és jelenleg is tart, mivel vasárnap reggelre sem sikerült helyreállítani a terminál áramszolgáltatását. Az áramszünet a 2/A terminál érkezési és az indulási oldalt is érinteti.

Az Index szombat esti beszámolója szerint a fél épület sötét volt, sem az ajtók, sem a csomagszállítók nem működtek. Fél kilenc tájban elkezdték kiüríteni a terminált, az utasokat és a tranzitutasokat átirányították a 2B terminálra.

„Két 110 kilovoltos, nagyfeszültségű kábel hibásodott meg, valószínűleg zárlatosak lettek” – mondta el az Indexnek Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. szóvivője. „Az áramszünet csak a 2A terminált érinti, a 2B terminál, valamint a légiirányítás elektronikai rendszere, a pályafények és a radar is hibátlanul működik.”

A szombat esti gyér forgalmat a 2B terminál egyedül is el tudta látni, de a járatok többsége késve indult, mert a gépeket át kellett mozgatni egyik terminálról a másikra, és az utasokat, poggyászokat is át kellett szállítani.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amennyiben vasárnap délutánra sem sikerül helyreállítani a 2/A terminál áramszolgáltatását, akkor borítékolható, hogy komoly káosz és késések lesznek Ferihegyen, mivel a vasárnap délután-este az egyik legforgalmasabb időszak a héten. A Schengeni és nem Schengeni forgalom egy terminálon történő bonyolítása is tovább nehezíti a helyzetet, bár ebben van tapasztalat, mert a tavalyi sztrájk idején is erre kényszerült a Budapest Airport.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!