2012. augusztus 30-án Budapesten átadták a HungaroControl új légiforgalmi irányító központjának épületét, amivel újabb fontos állomásához érkezett a magyar légiforgalmi szolgálat összesen 13 milliárd forintos beruházási programja. A szoftverek telepítése, a beköltözés és a sikeres próbaüzem után 2013 februárjától a magyar irányítók már az új, csúcstechnológiával felszerelt légi navigációs központból irányítják a légtér forgalmát.
A HungaroControl Zrt. ANS III elnevezésű, komplex fejlesztési programja keretében egy új, csúcstechnológiával felszerelt légiforgalmi irányító központot létesít Budapesten. A beruházás célja a magyar légiforgalmi irányítás versenyképességének megőrzése, kapacitásainak bővítése, technológiai versenyelőnyének fenntartása. A 13 milliárd forintból megvalósuló, közel tízezer négyzetméter alapterületű, háromszintes légi navigációs központ kivitelezéséhez az Európai Unió 6 millió euró értékű támogatást nyújtott a Transzeurópai Hálózatfejlesztési Terv (TEN-T) keretében, a források több mint 85 százalékát a költségvetési támogatásban nem részesülő HungaroControl önerőből finanszírozza.
Az épületátadáson dr. Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár kiemelte: az ANS III program megvalósulása hosszabb távra biztosíthatja, hogy a HungaroControl a térség és Európa egyik legpontosabb, leghatékonyabb és legmegbízhatóbb szolgáltatója maradjon.
HungaroControl ANS III épületátadás 4 (balról jobbra): Völner Pál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkár, Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere, Bodnár Ferenc, a Swietelsky területi igazgatója, Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója
Szepessy Kornél a HungaroControl vezérigazgatója elmondta: az új épület felépítésén túl korszerűsítik kommunikációs eszközeiket és folytatják világszínvonalú irányító és tájékoztató szoftverük, a MATIAS fejlesztését. A szükséges rendszerek (pl. ún. harmadik feles tájékoztató rendszerek, LAN radar, meteorológiai szerverek stb.) áttelepítése folyamatos, a tervek szerint ősszel megkezdődik a tesztüzem. A munkálatokkal párhuzamosan folyik a repülésbiztonsági tanulmányok elkészítése és a légügyi hatósági engedélyeztetés előkészítése. 2013 februárjától a HungaroControl szakemberei az új légi navigációs központból irányítják majd a repülőgépeket.
Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere elmondta, hogy az új irányító központ megépítésével a HungaroControl hosszú távon fejezte ki elköteleződését a XVIII. kerület mellett.