A régi tagok döntő többségének megtartása mellett átalakult a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért), de a célja nem változott, továbbra is egy új nemzeti légitársaság létrejöttét segítené elő – nyilatkozta a civil szervezet elnöke, Vécsei Mihály vasárnap az MTI-nek.

Hangsúlyozta, hogy nyitott, átlátható működés mellett szeretnék fenntartani és megerősíteni azt a szakmai és érzelmi közösséget, amely egy új nemzeti légitársaság megalakítását szorgalmazza. Vécsei fontosnak tartotta, hogy a Malért egy új légitársaságot megalakítani kívánó csoportokat semlegesen, azonos szakmai anyagokkal segítse, figyelemben tartva, hogy alapvetően hálózati alapú – nem csak charter és nem fapados -, fejlődő megoldásokat támogat.

Az egyesület újraszervezése mellett a megalakulása óta eltelt két hónap során szerzett tapasztalatok alapján foglaltak állást – mondta. Elismerte, hogy az indulás óta voltak konfliktusok is a Malérten belül, és kiderült az is: néhány tag elképzelése messze eltér a többségétől a civil szervezet feladatáról. Ők úgy döntöttek, nem folytatják tovább az egyesületi munkát. A célok ugyan változatlanok, a néhány tag kilépése és az átalakulás azonban egyben hétfőtől egy új honlap elindítását is jelenti – mondta Vécsei Mihály.

A Malért civil szervezet a Malév február 3-i leállását követően jött létre egy új nemzeti légitársaság piaci alapon történő létrehozása érdekében. Akkori számításaik szerint, a hozzájuk csatlakozott, vagy a szervezetet támogatókat figyelembe véve, mintegy 30 milliárd forintyi humán tőkével rendelkeznek, legalábbis ennyibe kerülne az egyesület szerint annak az 1.500 munkavállalónak, közöttük pilótáknak és légi utaskísérőknek a kiképzése, akiket a Malévtól elküldtek. A szervezet egyeztetést kezdeményezett a fejlesztési tárcával, hogy megismerjék a kormány álláspontját egy új légitársaság megalakításáról, és lehetséges befektetőkkel is egyeztettek.

Forrás: MTI / Fotók: Mészáros Balázs – AIRportal.hu

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!