Átmeneti igazgatóságot hozott létre az Air France, miután Jean-Marc Janaillac benyújtotta lemondását, amelyet az igazgatóság elfogadott. Ideiglenesen Frederic Gagey vezeti a légitársasági szövetséget.

A társaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a pénzügyi vezérigazgató-helyettes, Frederic Gagey (aki korábban az Air France vezérigazgatója is volt) belső kinevezettként viszi ideiglenes jelleggel az Air France-KLM szövetség vezetését, amíg nem találnak új vezetőt. Emellett az Air France és a KLM vezetőit, Franck Ternert és Pieter Elberst elnökhelyettesi pozícióba is helyezték.

Az igazgatóság élére nem ügyvezető elnökként Anne-Marie Cuderc-et nevezték ki, aki korábban is az igazgatóságban foglalt helyet.

Forrás: Air France-KLM

A felálló igazgatóság együtt hozza meg döntéseit a cégvezetéssel kapcsolatban. Pieter Elbers szerint ezzel a lépéssel tudják biztosítani a jelenlegi helyzetben a cégcsoport stabil működését.

A megbízatás határozatlan időre szól, de az ATW Online szerint a lehető legrövidebb időn belül szeretnék Jean-Marc Janaillac utódját megtalálni. A vezérigazgató május 4-én jelentette be, hogy távozik posztjáról, miután nem sikerült megállapodni a szakszervezetekkel a béremelésről. A lemondását hivtalosan most adta be a vezérigazgató, és azt az igazgatóság elfogadta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az elmúlt hetekben az Air France személyzete sorozatban 13 napon tartott sztrájkot, amely közvetlenül legalább 300 millió euróba került a cégnek.

A szakember 2016 júliusa óta vezette az Air France-KLM csoportot, miután elődjét, Alexandr de Juniac-ot kinevezték a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnöki pozíciójába.