Átvette első új ATR 72-600-as gépét a Tarom, a román nemzeti légitársaság ezzel egyidejűleg némileg frissítette arculatát is.

Az olasz Leonardo és az Airbus közös vállalkozása kedden adta át Toulouse-ban az első új ATR 72-500-ast a román légitársaságnak, amely még aznap Otopenibe repülte az YR-ATJ lajstromú gépet. A gyártó közlése szerint további nyolc regionális turboprop érkezése várható a céghez, a gépeket a Nordic Aviation Capital lízingcégtől bérlik.

A kilenc gép még idén megérkezik a flottába, forgalomba állításukkal a Tarom 330 ezerrel tudja növelni éves ülőhelykínálatát.

Az új ATR-ek 40 százalékkal kevesebb kerozint fogyasztanak, szén-dioxid-kibocsátásuk ugyanennyivel alacsonyabb.

Fotó: ATR

George Barbu, a Tarom vezérigazgatója azt mondta, azért választották az ATR-eket, mert ez volt az egyetlen típus, amely megfelelt a cég technológiai és környezetvédelmi igényeinek. Az új 72-600-asokat nem csak új járatok nyitására, de meglévő összeköttetéseken a frekvencia növelésére is fel fogják használni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Tarom az új gépekkel részben új arculatot is bemutatott. A betűtípus, a logó és az alap kék szín nem változott, de a függőleges vezérsíkról ívelve lehúzták a kék hátteret a törzsre is, amely mellett egy halvány krém színű csík is fut.

Az 1954-ben alapított Tarom flottamegújítása ezzel első kézzel fogható eredményét érte el. A gépek bérléséről még tavaly év végén írtak alá szerződést. Az ATR 72-600-asokkal a két darab, átlagosan 10 éves 72-500-ast és a kisebb kapacitású, hét darab, átlagosan 21 éves 42-500-ast váltják le.

George Barbu a sokadik vezérigazgatója a rossz anyagi körülmények között működő, hosszú ideje masszívan veszteséges Tarom élén. A cég idén januárban kapott 40 millió eurós mentőövet a román kormánytól, mivel ennek hiányában márciustól leállt volna az üzemelés.

Az állam azzal a feltétellel adta a segélyt, hogy a vállalat átalakításokat hajt végre működésének hatékonyabbá tétele érdekében. A  pénzügyi segítséget jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak is.