Komoly mérföldkőhöz érkezett a Turkish Airlines, amikor átvette legújabb repülőgépét, egy Airbus A330-300-ast, mely flottájának háromszázadik repülőgépe lett. A szélestörzsű Airbus oldalán egy hatalmas 300-as szám díszeleg.
Legújabb Airbus A330-300-as repülőgépének átvételével elérte a 300 darabot a Turkish Airlines által üzemeltetett repülőgépek száma.
A légitársaság gyorsuló fejlődését semmi sem mutatja jobban, minthogy 100. gépüket 73 évvel a cég megalapítása után, 2006 augusztusában vették át, majd flottájuk 2013 márciusára elérte a 200 darab repülőgépet, majd három évet sem kellett várni a 300. gép átvételére.
A Turkish Airlines flottája méretét nézve a 13. legnagyobb légitársaság a világon.
A cég további 39 darab repülőgép átvételét tervezi még az idei évben.
A török nemzeti légitársaság 1984 óta üzemeltet Airbus repülőgépeket, első gépük egy A310-es volt. Ma már 160 darab az európai gyár által gyártott repülőgépet üzemeltetnek, ebből 50 darab szélestörzsű A330-ast.
A most átadott 300. repülőgép Törökországban gyártott turista osztályú ülésekkel és konyhákkal került leszállításra.