AIRportal.hu
Már Magyarországon is elérhető a Wizz Air havidíjas előfizetése
Magyarországon is elérhetővé teszi a Multipass szolgáltatást a Wizz Air, az utazók egy éven keresztül rögzített jegy- és poggyászáron utazhatnak.
Kevésbé okoz kondenzcsíkot a fenntartható üzemanyag
Az Airbus kísérlete szerint egy kizárólag SAF-ot használó A350-900-as jelentősen kevesebb koromrészecskét bocsátott ki, a kondenzcsíkot alkotó jégrészecskék száma pedig még nagyobb mértékben csökkent.
Forgalomba állt a hatodik Airbus Beluga XL
Forgalomba állította a repülőgépek szerkezeti elemeinek szállítására kifejlesztett speciális típus, a Beluga XL hatodik, egyben utolsó példányát az Airbus.
Bemutatta reptéri folyamatait az Emirates
A dubaji légitársaság magyarországi képviselete a Liszt Ferenc reptéren vezette végig az utaskezelési folyamatok főbb állomásain a repülőjegy-értékesítésben és turizmusban dolgozó szakembereket, valamint bemutatta a prémium utasok által igénybe vehető várókat.
Akár Boeing 747-essel is járhat Budapestre az SF Airlines cargo-cég
A kínai áruszállító légitársaság jelentős kapacitásbővítést tervez, két másik repülőtérről és Boeing 747F gépeivel is közlekedne a magyar fővárosba, a Csangsa és Budapest közötti eddigi száz járaton több mint 3000 tonna árut fuvaroztak.
Repülőtéri kapacitás elemző gyakornok
Budapest Airport Zrt.
Májusban tovább nőtt az utasszám, rekordszinten a cargo Ferihegyen
Az utasok száma meghaladta az 1,4 milliót, a cargo üzletág pedig újra 23 ezer tonnás hónapot zárt májusban a budapesti reptéren.
Motorcsónakkal ütközött egy hidroplán Kanadában, le- és felszálló gépek kerültek közel Indiában
Az Indi Go leszálló A320-asa másodpercekkel azután ért földet Mumbaiban, hogy az ugyanarról a futópályáról felszálló Air India A320-as el tudott emelkedni, Vancouverben pedig egy felszálló hidroplán ütközött motorcsónakkal.
A jövő év első felében indítaná járatait Indiába a Wizz Air
A diszkont légitársaság a magyar, az olasz és az osztrák hatóságoktól is megkapta a kijelölést a közvetlen indiai útvonalakra, az ázsiai ország jóváhagyását követően indulhatnak el a járatok a 2025 első negyedévében érkező A321XLR-ekkel.
Tovább bővít Peking és Budapest között az Air China
A légitársaság heti háromról négyre növeli a kínai és a magyar főváros közötti járatainak számát, július közepétől már vasárnap esténként is repülnek Boeing 787-esei az útvonalon.
Charter Sales & Flight Support Agent
Fly-Coop Kft.
Üzemanyag minőségbiztosítási gyakornok
Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.
Repülőtérforgalmi üzemeltetési gyakornok
Budapest Airport Zrt.
Flight Operations Inspector
Építési és Közlekedési Minisztérium
Repülőgép-szerkezetjavító és oktató
Lufthansa Technik Budapest Kft.
Ismét állami többségi tulajdonban a Budapest Airport
Bejelentették a visszavásárlást, a magyar állam 80 százalékot, a fennmaradó 20 százalékot és az üzemeltetési jogokat pedig a francia Vinci Airports szerezte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető cégben.
Szerkezetjavító
Aeroplex of Central Europe Kft.
Kompozit szerkezetjavító
Aeroplex of Central Europe Kft.
Az Air France mesterséges intelligenciával javítja hatékonyságát
A generatív mesterséges intelligencián alapuló projektek segítenek a naponta több mint ezer járat és több mint 100 ezer utas által generált hatalmas mennyiségű adat feldolgozásában, javítva ezzel a hatékonyságot és az utasélményt.
Elkészült a kolozsvári repülőtér bővítése
A most lezárult bővítéssel 4,5 millióra nőtt a kolozsvári repülőtér éves utasforgalmi kapacitása.
Tíz év után újra elérhető Tunézia Debrecenből
Elindult Monastirba Debrecenből a Kartago Tours charterjárata, amely szeptember 24-ig heti egyszer közlekedik.
Apron Controller
Budapest Airport Zrt.
Húsz Embraer E2-est rendelt a Mexicana
A 2023-ban újraindult állami tulajdonú mexikói légitársasága tíz E190-E2 és tíz E195-E2 kötelező érvényű megrendeléséről állapodott meg a brazil gyártóval.
Airport Operations Coordinator
Wizz Air Hungary Ltd.
EASA B1 repülőgép-szerelő – forgalmi karbantartás
Lufthansa Technik Budapest Kft.




































