Az utasokra kivetett 4,5 dolláros adó felső korlátjának eltörlését kéri két, repülőtereket tömörítő szervezet a Trump adminisztrációtól, hogy nagyobb mértékben tudják a fejlesztéseket végrehajtani.

Az Észak-Amerikai Nemzetközi Repülőterek Tanácsa (ACI-NA) a honlapján közölte azt a nyílt levelet, amelyet a Repülőtéri Vezetők Amerikai Tanácsával (AAAE) együtt küldtek el Donald Trump amerikai elnöknek. Ebben arra kérik a kormányzatot, hogy a jelenleg 4,5 dolláros utasonkénti repülőtér-használati illeték felső határát – amelyet szükségtelennek és elavultnak neveztek –
szüntessék meg.

A légikikötők üzemeltetői azért kérik az intézkedést, hogy így több pénzt tudjanak az infrastruktúra fejlesztésére szerezni és költeni, és szerintük így a repülőterek sokkal önellátóbbak lehetnek. A The Hill amerikai lap szerint a repülőterek általában 8,5 dolláros utasonkénti díjat szeretnének beszedni, amely a repülőjegyek árába van beépítve. Az emelés szerintük azért is indokolt, mert annak mértékét 15 éve nem emelték.

Fotó: La Guardia Airport | © AIRportal.hu

Fotó: La Guardia Airport


Mint írták, a 4,5 dolláros díj egyszerűen gúzsba köti a repülőterek üzemeltetőinek kezét, mert versenyhátrányt jelentő módon korlátozza a légikikötőket abban, hogy fejlesszék az infrastruktúrát és ezzel magántőkét is képesek lennének bevonzani. Emellett pedig Trump korábbi ígéretével is összhangban van a kérés az aláírók szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A The Hill emlékezetett arra, hogy Trump korábban az általa „harmadik világbelinek” nevezett repülőtereknek jelentős támogatást ígért fejlesztésekért cserébe. Ez a csomag 200 milliárd amerikai dollárt költene el 10 év alatt erre a célra, amellyel összességében ezermilliárd dollárt értékű beruházás valósulhatna meg PPP konstrukcióban, vagyis privát tőke és állami szerepvállalás mellett.

Az iparágon belül viszont nincs egyetértés a díjjal kapcsolatban, a légitársaságok például kimondottan ellenzik annak bevezetését. Szerintük ugyanis az utasok már így is elég sokat fizetnek különböző illetékekre, amelyeket a kormány vet ki rájuk, amikor jegyet vásárolnak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!