December 14-től az adventi időszak végéig Európa szerte mikulás-sapkákban dolgozik az easyJet gépek személyzete, hogy ezzel is jótékonykodásra ösztönözze utasait. A UNICEF és Európa első számú légi közlekedési vállalata az utasok adományai által eddig 1 millió fontot gyűjtött össze, amellyel 2,5 millió gyermeknek és édesanyának segíthetnek majd halálos betegségek leküzdésében.

Az easyJet és a UNICEF 200 mikulással és egy különleges repülőgéppel ünnepelte a sikeres adománygyűjtést, amelynek köszönhetően eddig több mint 1 millió fontot sikerült összegyűjteni. December 14-én a járatok minden utasa ajándék csokoládét kap köszönetképpen a program támogatásáért. Az idén júliusban indult együttműködés, – amely része a UNICEF ’Change for Good’ programjának – az easyJet teljes európai hálózatán, több mint 30 ország 600 útvonalán fut. A téli szezonban az utasok december 1-től január 31-ig adományozhatnak minden easyJet járaton.

Az eddig összegyűlt összegből közel 2,5 millió gyermek és édesanya kaphat majd veszélyes fertőző betegségek elleni oltást.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült 1 millió fontot összegyűjteni, amellyel gyermekek életét menthetjük meg. Szeretnék köszönetet mondani az utasainknak és mindenkinek a légitársaságnál, akik nagylelkűen segítették az adománygyűjtést.” – mondta Carolyn McCall, az easyJet vezérigazgatója.

„Bár beállt a hideg, az easyJet utasainak nagylelkűsége és támogatása felmelegítette a szívünket. Kétség sem fér hozzá, hogy idén karácsonykor ők az igazi Mikulások. Felajánlásaik, – legyenek kicsik vagy nagyok – segíteni fogják az UNICEF-et, hogy életmentő ajándékokat adhasson a rászorulóknak.” – fejezte ki köszönetét David Bull, a világ legnagyobb gyermekekkel foglalkozó humanitárius szervezetének brit ügyvezetője.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!