Visszavonulót fújt a Garuda Indonesia és törli a Jakarta-Manila, valamint Jakarta-Mumbai útvonalakat, sőt augusztus 10-én felfüggesztették a Jakarta-Tajpej járatot is. Az intézkedésekre a hatalmas veszteséget mutató első félév miatt volt szükség.

A Garuda egyik szélestörzsűje az Airbus A330-as. (Fotó: Mészáros Balázs - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Garuda egyik szélestörzsűje az Airbus A330-as.
(Fotó: Mészáros Balázs – AIRportal.hu)

Az állami tulajdonban lévő Garuda Indonesia a január-július közötti első félévet hússzor magasabb veszteséggel zárta az előző évhez képest. A 211 millió dolláros negatív eredmény valóban komoly aggodalomra adhat okot, hiszen tavaly ilyenkor csak 10,92 millió dollár volt a cég hiánya.

A vállalat magas rangú vezetői a hatalmas mínuszt a növekvő üzemanyagárakkal és a nemzeti fizetőeszköz, a rúpia jelentős inflálódásával magyarázzák. A menedzsment most egy gazdasági vészterv kidolgozásán munkálkodik, amely talán megoldhatja a nagy hiányt okozó problémákat.

A vészterv részeként felülvizsgálták a jelenlegi járathálózatot, melynek következtében törölték a kínai de facto fővárosba üzemelő tajpeji járatot, valamint két még indulásra váró célpont, Manila és Mumbai is szanálásra került. A tajpeji útvonal még nincs végleg veszve, hiszen az idén a SkyTeam légiszövetséghez csatlakozó fuvarozó, a szintén tag légitársaság China Airlinesszal code-share megállapodás aláírására készül, így újra üzemelhetne a Jakarta-Tajpej desztináció, amelynek járatkihasználtsága csupán 50-60 százalékos.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A géppark nagy fogyasztású gépeit ideiglenesen leállíthatják és a teljes flottát felülvizsgálva, akár a gazdaságtalannak ítélt repülőgépek selejtezésre is kerülhetnek, bár a társaság igen fiatal és modern típusokat üzemeltet. A Garudának vannak érvényes géprendelései, ezek átvételét is halasztani kénytelenek a komoly financiális problémák miatt.

A Garuda Indonesia flottája összesen 149 gépből áll: a szélestörzsűek a Boeing 777-300ER és a konkurens Airbus A330-200/300 modellekből építkezik, míg a regionális és középhatótávú típusok a Boeing 737-800NG, a Bombardier CRJ1000 NexGen és ATR 72-600-as típusokból áll. A flotta átlagéletkora öt év.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!