Bamakóval bővíti útvonalhálózatát a Cargolux. A luxemburgi cargo légitársaság Boeing 747-es típusai december 5-től hetente egyszer Mali fővárosában is rendszeres vendégek lesznek.

A Cargolux december 5-től a CV 7124-es számú járatán Luxembourg – Bamako – Lagos – Libreville – Nairobi – Manston – Luxembourg útvonalon érinti Mali fővárosát, ezentúl minden csütörtökön. A légitársaság Boeing 747-es gépei magyar idő szerint délután 17:30-kor indulnak bázisrepülőterükről, majd késő este 22:40-kor landolnak Bamakóban, bekapcsolva ezzel a várost egy jelentős nemzetközi áruforgalmi hálózatba.


Bamako repülőterén 2010-ben adták át a cargo terminált, amely éves szinten mintegy 10 000 tonna teheráru kezelésére képes. A nyugat-afrikai állam nemcsak dedikált terminált létesített erre a célra, hanem a futópályát is meghosszabbították 3180 méter hosszúságúra annak érdekében, hogy olyan nagy teljesítményű gépeket is fogadni és indítani tudjanak, mint amilyenek a Cargolux Boeing 747-es típusai.

Az egyre nagyobb gazdasági jelentőséggel bíró afrikai térségben a Cargoluxnak immáron 13 célállomása van, de a légitársaság az Amerikai Egyesült Államok és Afrika között is közlekedtet közvetlen cargo-járatokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!