Csődöt jelentett a dán Cimber-Sterling légitársaság ma reggel, miután a légitársaság tulajdonosai nem tudták biztosítani a vállalat finanszírozását. A Cimber-Sterling járatai ma már nem szálltak fel.

A légitársaság honlapján csak egy szűk szavú, dán nyelven íródott közlemény tájékoztatja az utasokat és a látogatókat arról, hogy a társaság nem repül többé.

A légitársaságot nem rég egy új befektetői csoport vette át, azzal a céllal, hogy a Skyways skandináv regionális légitársasággal integrálva, egy új légitársaságot hoznak létre, azonban a tulajdonosok most mégis úgy döntöttek, hogy nem finanszírozzák tovább a veszteséges társaság működését. A tulajdonosok együttműködnek a dán bíróság által kirendelt csődbiztossal annak érdekében, hogy a vállalatot minél hamarabb át tudják strukturálni és újraindíthassák az üzemelést.

A Cimber-Sterling első sorban fapados és charter járatokat üzemeltetett, Boeing 737-700-as, ATR 42/72 és CRJ-100/200-as repülőgépekből álló flottájával. A Sterling légitársaságot még 1950-ben alapították, a 2000-es években nem túl sikeresen vette fel a versenyt a többi fapadossal. 2005-ben összeolvadt a Maersk Air-rel és egy ideig a korábbinál jóval nagyobb flottával üzemelt, azonban a pénzügyi nehézségeket nem sikerült orvosolni, így 2008. október végén csődöt jelentett.

Egy rövid szünet után a légitársaságot átstrukturálták és a Cimber dán regionális légitársasággal összeolvadva, Cimber-Sterling néven indult újra. A légitársaság megtartotta a Cimber regionális flottáját és 5 db Boeing 737-700-as gépet is üzemeltetett. A légitársaság Boeing 737-esei közül kettő “retró” jellegű festést kapott, a többi a korábbi Sterling feliratot viselte piros alapszínnel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!