A Singapore Airlines 2013. július 9-én mutatta be az “új generációs” kabin termékeit, mely egy még magasabb színvonalat képvisel a prémium utaztatás területén.

A Singapore Airlines utasai elsőként szeptembertől a Szingapúr és London között üzemelő egyes járatokon élvezhetik az új termékeket mindhárom osztályon. Az új ülések és a tovább fejlesztett KrisWorld fedélzeti szórakoztatási rendszer folyamatosan kerül bevezetésre a többi útvonalon is.

A légitársaság közel 150 millió dollárt költ arra, hogy az első nyolc Boeing 777-300ER repülőgéptípuson lecserélje az üléseket. A beruházási program ezzel még nem áll le, mert ezek az új termékek bevezetésre kerülnek az Airbus A350-es géptípusokon is, melyeket a következő években vesz át a légitársaság.

A mai bemutató egy két évig tartó munka eredménye, melyben világhírű tervező cégek vettek részt. A BMW Group Designworks USA segítette az Első osztály, a James Park Associates a Business osztály fejlesztését, míg a Massive Interactive a fedélzeti szórakoztató program csatlakoztatás kidolgozásában vett részt.

“Az új generációs kabin termékeinkbe történt jelentős beruházás megerősíti elkötelezettségünket a termék-innováció és az iparágban meglévő vezető szerepünk iránt, továbbá bizonyítja a jövőbe vetett bizalmunkat a prémium minőségű, teljes szolgáltatást nyújtó légiközlekedésben. “ – nyilatkozta Mr. Mak Swee Wah, a Singapore Airlines alelnöke.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Első osztály

Fotó: Singapore Airlines

A Singapore Airlines új First Class ülései még nagyobb kényelmet kínálnak a stílusosan kialakított kabinokban. A személyes tér kialakítását egy ívelt oldalsó panel biztosítja. A 89 cm széles és 203-208 cm hosszúságú ülés jelenleg a legtágasabbnak számít az Első osztályon.

A tervezést kiterjedt kutatás előzte meg annak érdekében, hogy meghatározzák hogyan lehet a legjobban növelni a kényelmet az új Első osztály ülésein. Az ergonómiailag kialakított párna és a párnázott, állítható fejtámla extra kényelmet biztosít.

A Singapore Airlines ügyfélközpontú filozófiájával összhangban még ötletesebb, nagyobb kényelmet biztosító funkciók kerültek bevezetésre. Az ülésekhez tartozó kapcsolóval ellátott távvezérlésű egység segítségével még egyszerűbb a szórakoztató rendszer használata.

Újítás az üléshez tartozó világítás, mert a kutatások alapján olyan olvasólámpát sikerült fejleszteni, amely kedvező világítást biztosít munka vagy olvasás közben – mivel optimális a fénye, színe és az erőssége. Az olvasólámpák mellett az ülés tartalmaz egy tompított világítást is.

A teljes kényelemről új fedélzeti szórakoztatórendszer is gondoskodik. Az első osztályon utazók egy 61 cm-es LCD monitoron nézhetik az új KrisWorld programokat. Az eXport és USB portok diszkréten elrejtve találhatóak a bőrrel bélelt tárolórekeszben az ülőrész mellett, csakúgy mint a HDMI portok.

Business osztály

Fotó: Singapore Airlines

Az új Business osztály ülései ötvözik a modern kifinomultságot a funkcionalitással, ezáltal nagyobb kényelmet és saját teret biztosítva az üzleti utazóknak. A kellemes légkörű kabinban az új ülések már 132 fokos szögben dönthetőek és megújult ergonomikus ülőfelülettel rendelkeznek. Ággyá alakítva jelenleg az iparág legszélesebbje, hosszúsága pedig 198cm.

Az új Business osztály ülése kétféle ülőpozícióba állítható, ún. “Lazy Z” és “Sundeck”, mely az utasok közötti felmérés és visszajelzés alapján lett kialakítva, csakúgy, mint a nagyobb tárolóhely és külön laptop tartó az oldalsó részen..

További újdonság a 46 cm szélességű LCD monitor, az értintőképernyős távírányító, és az a panel, amelyben USB, eXport és HDMI portok is találhatók. Mint az új Első osztály üléseiben, a Business osztály üléseiben is megtalálható az új olvasólámpa és az LCD monitort be/kikapcsoló újfajta készülék.

Economy osztály

Fotó: Singapore Airlines

A Singapore Airlines új Economy osztály ülése nagyobb kényelmet biztosít a megnövelt személyes tér miatt. Mindegyik ülés új háttámlával rendelkezik, az oldalsó párnák pedig kényelmes tartást biztosítanak a hátnak. Az ergonomikusan kialakított fejtámla több magasságba állítható, így kényelmesebb pozicíót biztosít a nyak számára.

Az Economy osztály utasai is élvezhetik a megújult KrisWorld fedélzeti szórakoztató rendszer programjait a szélesebb, 28cm-es monitoron, amely egy intelligens és egyedülálló érintőképernyős grafikus felhasználói felületet (GUI) biztosít.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!