A mai napon bemutatták a Wizz Air mobilos alkalmazását, amely egyelőre csupán iOS felhasználók számára érhető el. Az alkalmazás segítségével menetrendek böngészését, korábbi foglalásaink módosítását valamint új járat foglalását és fizetését végezhetjük el. Az alkalmazás ingyenesen tölthetjük le az App Store-ból.

A Wizz Air app jelenleg csupán iPhone-on érhető el, ennek oka – a légitársaság elmondása szerint -, hogy az utazóközönség nagyobb hányada használja az Apple okostelefonját, így őket szerették volna először megszólítani. Az applikáció segítségével a tervezett utazásainkhoz megfelelő időpontok után tudunk keresni a menetrendben, valamint meglévő foglalásainkat ellenőrizni és módosítani tudjuk. Ilyen módosítás lehet az elsőbbségi beszállítás, vagy a nagyobb lábtér opció megvétele. Ezen felül új foglalást is intézhetünk, majd ezt ki is fizethetjük telefonon keresztül. Habár az alkalmazás ingyenesen letölthető, azonban a teljes körű használatához elengedhetetlen a Wizz Discount Club tagság, melynek éves díja 8900 Ft.

Akik már regisztráltak előzetesen a Wizz Air honlapján, azok egyszerűen beléphetnek a felhasználói felületbe. Akiknek még nincsen myWizz azonosítójuk, azok az alkalmazáson keresztül egyelőre nem tudnak regisztrálni, de természetesen a telefon böngészőjén keresztül ez elvégezhető. Az applikáción belüli regisztráció jelenleg fejlesztés alatt van, megjelenése egy következő frissítés keretén belül várható.

Ami egy nagyon fontos és sikeres funkció lehetne az applikációban, az sajnos eddig nem található meg. Ez pedig a mobile check-in, ami rendkívül megkönnyítené az utas repülés előtti teendőit. Az alkalmazás nagy előnye lehetne még a jegynyomtatás kiváltása, hiszen nyomtatás nélkül, csupán a telefonon található vonalkód bemutatásával elvégezhetné az utas a repülőtéri becsekkolást. A Wizz Air illetékesei szerint ennek a lehetőségnek nem fejlesztői, hanem gyakorlati kivitelezési akadályai vannak jelenleg, hiszen repülőtéri biztonsági kérdéseket vet fel.

Android tulajdonosoknak sem kell sokáig várniuk, hiszen májusra megérkezik a Wizz Air applikáció Android verziója is. A két platformon kívül más eszközre egyelőre nem várható az alkalmazás megjelenése. Hazánkon kívül még hat országban mutatták be az applikációt: Szlovákia, Horvátország, Csehország, Szlovénia, Lengyelország és Románia.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mostmár iPhone alkalmazáson keresztül is foglalhatunk repülőjegyet, valamint kezelhetjük az eddigi foglalásainkat. A közeljövőben még több funkcióval bővül a szolgáltatások köre.


Fotó: Tóth Máté – AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!