Több mint egymilliárd eurós tőkeinjekciót kap az új berlini nemzetközi repülőteret építő állami társaság, az évek óta húzódó beruházás költsége így meghaladja az eredetileg tervezett összeg kétszeresét.

A projekttársaság tulajdonosai – a szövetségi kormány, valamint Berlin és Brandenburg tartomány – a pénteken kötött megállapodás alapján további 1,1 milliárd eurót (nagyjából 330 milliárd forint) fordítanak a beruházásra. A német főváros új repülőtere így 5,4 milliárd euróba kerülhet, szemben az első tervekben szereplő 2,4 milliárd euróval.

Az új forrást elsősorban a csaknem 300 ezer négyzetméteres terminál tűzbiztonsági rendszerének javítására költik. Az egyebek mellett 10 ezernél is több füstérzékelő berendezésből és füstelvezető csövek kilométeres hosszúságú hálózatából álló rendszer nem megfelelő működése volt a legfőbb oka annak, hogy 2012 májusában a közlekedés tervezett megindítása előtt alig egy hónappal lefújták a repülőtér üzembe helyezését.

A terminált azóta sem sikerült alkalmassá tenni utasok és repülőgépek fogadására. A jelenlegi tervek szerint 2017 végére fejeződhet be a munka.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Berlin-Brandenburg repülőtér grafikája madártávlatból. Vajon mikor omlik le végleg az a képzeletbeli fal és mikor nyílik meg véglegesen a brandenburgi légikapu? (Forrás: Günter Wicker / Flughafen Berlin Brandenburg GmbH) | © AIRportal.hu

A Berlin-Brandenburg repülőtér grafikája madártávlatból. Vajon mikor omlik le végleg az a képzeletbeli fal és mikor nyílik meg véglegesen a brandenburgi légikapu? (Forrás: Günter Wicker / Flughafen Berlin Brandenburg GmbH)


A berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) az egykori NDK területén kezdett eddigi legnagyobb beruházás. A kivitelezés 2006-ban kezdődött, és az első koncepció arról szólt, hogy 2011 novemberében indul a forgalom a három kisebb berlini nemzetközi repülőteret kiváltó új légikikötőben. A közlekedés megindítására eddig négy határidőt tűztek ki és egyiket sem sikerült betartani.

A BER terminálját – amelynek alagsorában egy komplett pályaudvar is épült – évente 27 millió utas fogadására tervezték. A jelenleg működő két berlini repülőtéren, Tegelen és Schönefelden viszont már tavaly csaknem 28 millió utas fordul meg, a BER kapacitása így szinte biztosan szűkös lesz. Ezért hozzákezdtek a terminál bővítésének tervezéshez. A fejlesztés tovább emelheti a beruházás költségét.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!