Akbar Al Baker, a Qatar Airways igazgatója a tegnapi napon megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak az évek óta veszteségesen üzemelő CSA, cseh nemzeti légitársaság privatizációjáról – értesült az ATW Online szakmai hírportál.
100 millió eurós állami támogatást kap a CSA
A Qatar Airways bejelentése azért nem okozott nagy meglepetést, mivel a cseh kormány már a múlt héten elárulta a sajtónak, hogy tárgyalásokat folytat a Qatar Airways-szel és a Korean Air-rel a légitársaságról.
Al Baker hozzátette azt is, hogy az egyeztetések még csak a kezdeti stádiumban vannak, tanulmányozzák a lehetőségeket, de még semmilyen egyezségre nem jutottak. A Qatar-vezér nem kívánt többet elárulni az ügyről.
Fotó: Samu Ádám / AIRportal.hu
Petr Necas, Csehország miniszterelnöke, még novemberben jelentette be, hogy stratégiai partnert keresnek a légitársaság számára, amely a 2011-es évben körülbelül 12 millió eurós veszteséget halmozott fel. A CSA három éves átalakítási tervének végrehajtása lassan a végéhez közeledik és az Európai Bizottság nem régen hagyta jóvá a légitársaság számára nyújtandó 100 millió Euró értékű állami segélycsomagot.
A légitársaság 2009-ben tervezett privatizációja sikertelen volt, a cég hatalmas anyagi veszteségei miatt, melyet egy sikertelen bővítési terv miatt szenvedtek el. A miniszterelnök szerint a cég anyagi helyzete most teljesen más, mint 3 éve, így reméli, hogy 2013 áprilisáig sikerül stratégiai partnert találni.