Éjféltől megszűnik a légi forgalom a dunakeszi repülőtér környékén, miután a helyi önkormányzat nem hosszabbította meg a létesítmény használatához szükséges tulajdonosi hozzájárulást – erősítette meg szombaton az MTI értesülését a város polgármestere, illetve a reptér üzembentartója.

Dióssi Csaba (Fidesz) azzal magyarázta a reptérhasználati stopot, hogy az utóbbi időszakban megszaporodtak a szabálytalan repüléssel kapcsolatos lakossági bejelentések; különösen a közeli Újpestről érkeztek panaszok, és ezeket az önkormányzatnak ki kell vizsgálnia.

„Amíg nem kapunk garanciákat a repülőtéri szabályzat betartására a velünk szerződésben álló, a létesítményt használó klubtól, illetve magánszemélyektől, addig nem írjuk alá a március utolsó napján lejáró tulajdonosi hozzájárulást” – fogalmazott a polgármester.

A légi irányítók tulajdonosi engedély nélkül egyetlen gépet sem engedhetnek fel- vagy leszállni, de hogy meddig tarthat a szombat éjfélkor életbe lépő szankció, arról Dióssi Csaba nem tudott nyilatkozni. Mint mondta, bízik abban, hogy csak átmeneti ideig maradnak a földön a gépek.

Az MTI-nek arra a felvetésére, hogy nem kér-e aránytalanul magas díjat szerződött partnereitől a reptér használatáért az önkormányzat, a polgármester kifejtette: tavaly év elején vezették be a „fizetős” rendszert, de a tarifák nem magasabbak, mint bármelyik más, hasonló létesítmény esetében. Ennek ellenére van, aki fizet, van, aki nem. A nemfizetők jobb, ha más helyet keresnek maguknak – fogalmazott Dióssi Csaba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az előírások szigorú betartása azért is fontos, mert a dunakeszi reptér sűrűn lakott térség közelében van, és emiatt érthetetlen az is, hogy miért repülnek újra és újra Újpest fölé a gépek – mondta.

Tulajdonosi hozzájárulás híján a légügyi hatóság nem adja meg az üzembentartási engedélyt, így április elsejétől valóban nem emelkedhet egyetlen gép sem a levegőbe – magyarázta a dunakeszi repteret üzemeltető Malév Repülőklub elnöke.

Benedek János cáfolta, hogy mostanában szabálysértést követtek volna el. Mint mondta, semmilyen változás, törés nem volt az utóbbi időben a két fél viszonyában, így végképp nem értik, mi állhat a repülési stop hátterében. A tulajdonosi hozzájárulás meghosszabbításának elmaradását senki sem indokolta meg – fűzte hozzá a klub elnöke.

A tíz motoros és húsz vitorlázó géppel rendelkező, 140 tagú Malév Repülőklub – amely pilótaiskolát is működtetett Dunakeszin – igen nehéz helyzetbe került. Benedek János szerint egyelőre fogalmuk sincs, mi lesz később, tervezni szinte lehetetlen. Annyi biztos csupán, hogy a motoros gépeket a jövő héten a budaörsi repülőtérre telepítik át, de félő, hogy épp emiatt az oktatásra korábban jelentkezők egy része annak ellenére sem akar majd oda kiutazgatni, hogy már befizette a tanfolyam díját, amit ebben az esetben vissza kell adni – magyarázta a repülőklub elnöke.

© AIRportal.hu - kép

Fotó: Lépesfalvi Tamás (leasux) – AIRportal.hu

Forrás: MTI

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!