A Boeing repülőgépgyár és a cseh Travel Service légitársaság 2013. augusztus 7-én véglegesítette a fuvarozó korábbi szándéknyilatkozatában szereplő háromgépes Boeing 737 MAX rendelést.
Ha a gyár hivatalos honlapján található listaárakkal számolunk, akkor a rendelés összértéke meghaladja a 300 millió dollárt.
Az első sorban charter járatok lebonyolítására specializálódott légitársaság idén Párizsban, a Le Bourget-n jelentette be, hogy továbbra is a keskenytörzsű Boeing gépek üzemeltetése mellett dönt.
A mostani megrendeléssel együtt az amerikai gyár legújabb, még csak koncepcióként létező géptípusára már 1 498 darabos előjegyzést tudhat magáénak.
A Travel Service igazgatója, Roman Vik nyilatkozatában kiemelte, hogy a vállalat az utóbbi időszakban évről évre erősebbé válik, és ez elsősorban a rendkívül megbízható, és sokoldalú Boeing 737-es típusnak köszönhető. Hozzátette, hogy az új 737 Max típus nagy mértékben hozzájárul majd cége további fejlődéséhez, a típus a kiváló gazdasági mutatóinak köszönhetően.