Boeing 747-8F típusú teherszállító repülőgépekkel bővíti flottáját a Silk Way Airlines. A bakui bázisú cargo légitársaság kapacitásainak fejlesztése és a költséghatékonyság növelése érdekében döntött az amerikai gyártó legnagyobb típusa mellett.

Két darab Boeing 747-8 Freighter típussal bővíti flottáját az azerbajdzsáni Silk Way Airlines. A listaárak alapján számítva a repülőgépek beszerzése 704 millió dolláros üzletet jelent. A légitársaság flottájában kétféle Boeing gyártmány is található, a 747-400F mellett 767-300F típusok is rendelkezésre állnak. Utóbbiból tavaly júliusban érkezett meg a flottába a második vadonatúj példány.


A társaság Közép-Ázsia egyik legjelentősebb légi teherszállítója, útvonalhálózata az európai, valamint a közel-, és távol-keleti térséget egyaránt átöleli. A Silk Way Airlines gépei többek között Londonba, Hong Kongba, Szöulba, Sanghajba is teljesítenek járatokat és mellette partnerei révén számos más nemzetközi célállomással is kínálnak összeköttetést. Az új Boeing 747-8-asok beszerzése a vállalat további fejlődését és egyben költséghatékonyságának növelését célozza, valamint nem utolsó sorban annak a stratégiai szándéknak az elérését, amely szerint Baku egy a teherszállítás szempontjából meghatározó elosztó központtá nője ki magát.

A Boeing az első 747-8F 2011. októberi átadása óta 36 darabot szállított az új generációs típusváltozatból, amely már a 150.000 repült óra teljesítményen is túl van. A 747-8-as nemcsak gazdaságosabb, mint elődmodellje, a 747-400F, hanem ugyanakkor teljesítménye is nagyobb, raktere 16%-kal több teherárut képes szállítani.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!