Napra pontosan 30 évvel ezelőtt, 1982. Február 19-én szállt fel először a Boeing Commercial Airplanes repülőgépgyár akkori legmodernebb keskenytörzsű repülőgépe, a Boeing 757.

A Boeing repülőgépgyár akkoriban méltán sikeresnek ismert keskenytörzsű, de nagyobb befogadóképességű repülőgépe a Boeing 727-es már közel 20 éves konstrukció volt, ez felvetett némi gondot. Sok problémát jelentett a hajtóművek által kibocsátott zaj, akkori mércével számítva tetemes mennyiségű kerozint fogyasztott hasonló méretű társaihoz képest, illetve a talán legfontosabb, az 1980-ban bemutatott Boeing 737-300-as a megnövelt kapacitásával és hatótávolságával kezdett házon belüli konkurenciát felállítani, így az új Boeing 737-es bemutatásával a repülőgépgyár számára egyértelművé vált a Boeing 727-es leváltása és pontosan kirajzolódtak annak a konstrukciónak a paraméterei, melynek ezt meg kell tennie, a Boeing 757-esnek.
(Fotónkon az I Fly EI-DUC lajstromjelű (cn 26248/863) Boeing 757-200 repülőgépe látható. )

A Boeing 757-es közepes méretű, keskenytörzsű, két sugárhajtóművel felszerelt kis-és középhatótávú utasszállító típusként indult, amely lehetővé tette legalább 189, legfeljebb 239 utas szállítását 7.600 km távolságra 116.000 kg maximális felszállósúly mellett. Fontos kitétel volt, hogy a repülőgépet a modern számítógépes rendszerek segítségével immáron két pilóta is repülhesse.
A repülőgépgyártó bölcs döntést hozva a legújabb keskenytörzsű repülőgépét párhuzamosan fejlesztette a legújabb szélestörzsű repülőgépével a Boeing 767-essel. A közös fejlesztés azonos rendszereket, azonos pilótafülke dizájnt eredményezett, így lehetővé téve a repülő személyzetnek, hogy együttes típusjogosítást szerezzenek mind a két típusra és azokat átképzés nélkül kiszolgálhassák.


A FedEx Express N923FD lajstromjelű Boeing 757-200F repülőgépének modernizált pilótafülkéje.

A Boeing 757-es annyira sikeres lett, hogy egészen a gyártás befejezéséig 2004. Október 28-ig összesen 1.050 darab repülőgépet adtak át a megrendelőknek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing 757 típusváltozatai

Boeing 757-200
A gép legelső és egyben legtöbb darabszámban gyártott változata. Maximális felszállósúlya 116.000 kg, hatótávolsága 7.600 km, a gyártó specifikációi szerint maximálisan 228 utas szállítására képes. Az FAA jóváhagyta, hogy több vészkijárattal ellátott gépek esetében akár 239 turistaosztályú ülést szereljenek be, ezzel tovább növelve a típus hatékonyságát.
A 757-200-as változatból összesen 913 darabot gyártottak! Legfőbb üzemeltetői: Delta Air Lines (180), American Airlines (124), United Airlines (96), Continental Airlines (41), US Airways (25), Thomson Airways (27), China Southern Airlines (17).

Boeing 757-200PF (Package Freighter – Csomagszállító)
A Boeing 757-200 teherszállító változata, maximum felszállósúlya 116.000 kg, 5.830 km hatótávolságra képes közel 40 tonna árut szállítani. A gép bal oldalán kialakított nagyméretű ajtó lehetővé teszi a konténerek elhelyezését a fedélzeten, melyből legfeljebb 15 darabot képes befogadni.
A 757-200PF változatból összesen 80 darabot adtak át, legfőbb üzemeltetője a UPS Airlines 75 darab repülőgéppel. További üzemeltetők: Blue Dart Aviation (2), Arrow Cargo (1), Ethiopian Airlines (1), European Air Transport Leipzig (1).


A UPS fuvarozó N442UP (cn 27387/640) lajstromjelű Boeing 757-200F típusú repülőgépe.

Boeing 757-200M (Mixed Configuration – Kombi)
A Boeing 747-essel már sikereket elért változatot a Royal Nepal Airlines (később Nepal Airlines) megrendelésére készítette el a repülőgépgyártó a Boeing 757-esből. Lényege, hogy az utas ülések könnyen és gyorsan kiszerelhetőek, így helyükre árut lehet pakolni. A repülőgépgyártó komoly lehetőségeket látott ebben a változatban, de csak egy megrendelés futott be rá. A későbbiek során több, már meglévő utasszállító repülőgépet alakítottak át utólag ilyenné.

Boeing 757-200SF (Special Freighter – Speciális teherszállító)
Az utasszállító Boeing 757-200 utólag teljes mértékben áruszállítóvá átalakított változata. Gazdaságilag komoly potenciál van az utasszállító gépek átalakításában miután azok koruk miatt utasok szállítására kevésbé alkalmasak, mint az újabb konstrukciók. A géptörzs baloldalán utólag kerül kialakításra teljes méretű cargo-ajtó, az ablaksorokat belülről eltakarják. 2011 közepéig több mint 60 gép került átalakításra, a legfőbb üzemeltetők közé a DHL Aviation és a FedEx Express tartozik.


A DHL G-BMRC (cn 24072/160) lajstromjelű Boeing 757-200SF típusú repülőgépe, a képen jól megfigyelhető az utasos előéletből származó ablaksor.

Boeing 757-300
A Boeing 757-300-as a -200-as verzió megnyújtott változata. Ez a típus 7.1 méterrel hosszabb az eredetinél, ami 289 utas szállítását teszi lehetővé. Az új változat maximális felszállósúlya 123.600 kg-ra nőtt, de mivel a tüzelőanyag tartály méretei jelentősen nem változtak a hatótávolság 13%-al 6.288 km-re csökkent. A gyártás végéig a légitársaságok 55 példányra adtak le rendelést. Egykori főbb üzemeltetői: Continental Airlines (21), Delta Air Lines (16), Condor Airlines (13), Arkia Israel Airlines (2), Thomas Cook Airlines (2), Icelandair (1).


Az egykori ATA Airlines N561TZ (cn 33526/1032) lajstromjelű Boeing 757-300-as repülőgépe.

Kormány, katonai és vállalati változatok
A típus több országban teljesít szolgálatot kormánygépként. A United States Air Force-nál (USAF) C-32 néven négy darab gépet alakítottak át, melyek legfőképpen ’Air Force Two’ hívójellel a mindenkori amerikai alelnök utazásait szolgálják ki, illetve természetesen megkapták a teljes USAF festést. Argentína és Mexikó kormánya szintén a Boeing 757-200-as típust választotta VIP konfigurációban, míg Új-Zélandon a Royal New Zealand Air Force két darab Boeing 757-200M-et használ a különböző katonai-és segélyszállítmányok célba juttatásához.


Az amerikai USAF 99-0003 (cn 29027/824) lajstromjelű átalakított, C-32 típusjelű gépe.

A Boeing 757 műszaki adatai

Emlékezetes események, balesetek a típus életében

A típussal 30 év üzemeltetés során az 1.050 darab átadott példány ellenére nem sok komoly baleset történt, még kevesebb, amit a konstrukció hibájaként jegyezhetünk fel.

1990. Október 2-án történt az első komoly baleset, mikor egy eltérített Xiamen Airlines járaton közlekedő Boeing 737-200-as leszállás közben a földön álló China Southern Boeing 757-200-asába csapódott Kínában, Guanghou repülőterén. 110 utasból 46-an vesztették életüket.

1995. December 20-án éjjel az American Airlines Boeing 757-200-asa csapódott hegyeknek 9.000 láb magasan, miközben a megközelítést végezték a kolumbiai Cali repülőterére, a Miami-Cali menetrendszerinti járaton. A személyzet 8 tagja és további 155 utas veszett oda a 159-ből. A katasztrófa utáni vizsgálatok során a baleset legfőbb okaként a személyzet tevékenységét jelölték meg a hatóságok.

1996. Február 6-án éjszaka a BirgenAir Boeing 757-200-asa csapódott a tengerbe közvetlenül a felszállás után. A fedélzeten tartózkodó 13 személyzet és 176 utas közül senki sem élte túl a szerencsétlenséget, a vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy – valószínűleg a pitot csövek eltömődése miatt – a sebességmérők különböző értékeket mutattak és a pilóták átesésig húzták fel a gép orrát.

1996. Október 2-án Peruban Ancon város repülőteréről történő felszállás után a személyzet rádión mechanikai hibát jelzett, majd eltűnt a radarról és megszűnt a kapcsolat. A személyzet 9 tagja és mind a 61 utas életét vesztette.

2001. Szeptember 11-én az Egyesült Államok elleni terrortámadások aktív résztvevője volt a típus. Az American Airlines 77-es számú Dulles-Los Angeles útvonalon járatot teljesítő repülőgép a Pentagonba csapódott, a fedélzeten tartózkodó összes ember életét vesztette. A United Airlines 93-as számú járata Newark-ból repült San Fransisco-ba, az utasok telefonon értesültek a többi gép sorsáról, ezért megpróbálták lefegyverezni a támadókat. Az akció kudarcba fulladt, a repülőgép Washingtontól 150 mérföldre csapódott a földbe, a fedélzeten mindenki elhunyt.
A terrortámadások során a két gépen összesen a személyzetek 13 tagja és 87 utas vesztette életét. A 9 terrorista szintén ott maradt.

2002. Július 1-én a Svájc-Németország határszakaszon 36.000 lábon ütközött a DHL egyik Boeing 757-ese egy Tu-154-essel, a katasztrófában 14 személyzeti tag és 57 utas (főleg gyerekek) hunyt el.

A Boeing 757 repülőgépek napjainkban

A típussal menetrendszerinti járatokat a mai napig főleg Észak-Amerikában teljesítenek, Európában leginkább charter járatokon vagy teherszállítóként lehet találkozni.
A nagy amerikai légitársaságok, az American Airlines, a United Airlines és a Continental Airlines fokozatosan fogja leállítani és újabb konstrukciókra cserélni a típust.


A British Airways 2010 Októberében vonta ki utolsó Boeing 757-200-asát a forgalomból. Az utolsó időszakra a G-CPET lajstromjelű (cn 29115/798) repülőgépet retro, az eredeti British 757-es színekre festették.

A Boeing 757 Budapesten
Sok magyar spotter kedveli a típust, amit sajnos itthon is egyre kevesebbet látni.
Korábban a British Airways naponta járt hozzánk az azóta flottájukból kivont típussal, egy időben rendszeres vendég volt az ATA (American Trans Air) is, többször megfordultak nálunk a Ryan International Airlines gépei, az USAF C-32-esei, egy időben a Finnair is repülte hozzánk a Boeing 757-es típust.

Ma cargo képében találkozhatunk napi szinten a Boeing 757-essel kedvenc repülőterünkön, a DHL és a FedEx Express is ezzel a típussal teljesíti budapesti járatait, melyekre reméljük még sokáig szükség lesz, a többi üzemképes Boeing 757-esnek pedig kívánjunk még sok eseménymentes repülést!


A cikkben fórumtagok által készített fotók vannak elhelyezve, minden esetben a.netes képekre mutató linkekkel. Ha ez valakit zavar szóljatok és leszedem! :)

Forrás:
Boeing.com
Airliners.net
Wikipedia

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!